Szegedi ArcokVideo365

Eddig a rákkal küzdöttek, ma már adományozóként vettek részt a szombaton megtartott, szegedi motoros felvonuláson

„Megható pillanat volt látni azt, hogy az egykor rákkal küzdő kisgyermekek ma már mosollyal az arcukon vehettek részt a rendezvényen” – mondta Dr. Kovács Dénes, a Reménysugár alapítvány kuratóriumi elnöke a Dél-Alföldi Motoros Egyesület által szervezett jótékonysági felvonuláson, amelyen rekord mennyiségű összeg gyűlt össze a Reménysugár Alapítvány számára. A daganatos betegséggel küzdő kisgyerekeket segítő alapítványnak szervezett gyűjtés annyira jól sikerült, hogy a tervezett egy helyett rögtön három betegőrző monitort tudnak belőle venni a Szegedi Gyermekklinika számára. 

TÖBB SZÁZ MOTOR HANGJA ZENDÜLT FEL A RAKPARTON A JÓ CÉL ÉRDEKÉBEN

Május 6-án a Huszár Mátyás rakparton Szeged egyik legnagyobb motoros eseményére került sor, a „Nyújts Kezet” című jótékonysági felvonulás, ami rendkívüli hangulatot hozott magával, és egyre nagyobb sikert arat a motorosok jótékonykodási törekvéseinek köszönhetően. Újváry Béla, a Dél-Alföldi motorosok titkára elmondta, hogy mindig is részese volt az életüknek a segítségnyújtás, látni azt, hogy akár egy kis összefogással mekkora eredményt érhetnek el, az mindent megér. 2018 óta a Reménysugár alapítvány mögé álltak, akiknek a céljuk a rákos beteg gyermekek kezelésének segítése és meggyógyítása. A felvonulás háromkor indult meg hatalmas taps és öröm kíséretében. Az útvonal a belvároson át vezetett, melynek a végső állomása a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekklinikája volt, ahol már izgatottan várták az eredmény kihirdetését.


Dr. Kovács Dénes, a Reménysugár alapítvány kuratóriumi elnöke meghatottan beszélt az esemény sikeréről, és arról, hogy az adományoknak köszönhetően egyre több kis beteg gyógyul meg és tudja elhagyni a kórház falait. Örömmel látta azt is, hogy olyan emberek is visszatértek az eseményre, akik egykor maguk is segítséget kaptak, és most szívből adakoznak azoknak, akik most is küzdenek a szörnyű betegséggel.

SOK KICSI SOKRA MEGY

Az esemény végén a szervezők elvégezték a számlálást, hogy megtudják, mennyi adomány gyűlt össze a Reménysugár Alapítvány számára. Az eredmény megdöbbentő volt: az összeg idén meghaladta a 3 millió forintot, ami az elmúlt öt év során a legmagasabb eredménynek számít. Az eredeti cél az volt, hogy az összegből egy betegőrző monitorra ruházzanak be, azonban a meglepő számok miatt végül három ilyen készülékkel is gazdagodhat a gyermekklinika. Az esemény érzelemmel teli hangulatot teremtett, hiszen semmi sem ad nagyobb örömöt, mint az, ha segíthetünk. Lenyűgöző tapasztalni, hogy milyen hatalmas hatással lehetünk, ha összefogunk és együtt segítünk. Hiszen egy kis támogatással akár életeket is megmenthetünk. 

Szerző: Molnár Petra

Riporter: Molnár Petra

Operatőr: Galyas Richárd

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb