Közélet

Mérséklődött az infláció áprilisban, de még mindig átlagban 24 százalékkal nőttek az árak

2023. áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 24,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7%-kal nőttek – jelentette be szerdán a KSH.

Január-február-márciusban még 25 százalékos értéket mértek, decemberben pedig 24,5 százalékot. Tavaly áprilisban, amihez képest most nézik az éves inflációt már érezhetően belendült a pénzromlás, átlagban 9,5 százalékos volt. Vagyis a bázis sem volt túl alacsony, amihez képest most 24 százalékos drágulást mutattak ki. Az átlagos 24 százalékon belül az élelmiszerek ára 37,9 százalékkal emelkedett. Márciusban még 42,6 százalékot mért a KSH.

A TEJTERMÉKEK ÁRA LÓDULT MEG LEGINKÁBB

Az élelmiszereken belül még mindig voltak egyes termékcsoportoknál 60 százalék feletti drágulások is éves szinten. Legjobban

  • a tejtermékek (63,5%),
  • a vaj és vajkrém (62,1%),
  • az édesipari lisztesáru (61,9%),
  • a kenyér (61,6%),
  • a tojás (51,0%),
  • a száraztészta (47,6%),
  • a péksütemény (46,7%),
  • a sajt (45,4%)
  • és a tej drágult (43,2%).

A termékcsoporton belül a liszt (8,8%) és az étolaj (3,4%) ára nőtt a legkisebb mértékben. Ami a háztartási energiát illeti, az 41,8%-kal drágult, miközben márciusban az éves drágulás még 43,1 százalék volt. A háztartási energián belül áprilisban éves szinten

  • a vezetékes gáz 59,4,
  • a tűzifa 54,4,
  • a palackos gáz 46,9,
  • az elektromos energia 27,3 százalékkal.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 20,5, ezen belül a szeszes italoké 27,5 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 9,3, ezen belül az új személygépkocsikért 18,0, a konyha- és egyéb bútorokért 16,1, a fűtő- és főzőberendezésekért 15,7, a szobabútorokért 15,2 százalékkal kellett többet fizetni. Az állateledelek ára 59,1, a mosó- és tisztítószereké 39,8, a testápolási cikkeké 28,3, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 20,7 százalékkal lett magasabb. A járműüzemanyagok 26,0 százalékkal drágultak.

0,7 SZÁZALÉKKAL NŐTTEK AZ ÁRAK EGY HÓNAP ALATT

A 24.hu összegzése szerint 1 hónap alatt, 2023. márciushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára átlagosan nem változott. Ezen belül a csokoládé és kakaó 3,5, az alkoholmentes üdítőitalok és az éttermi étkezés egyaránt 1,4, a kávé 1,2 százalékkal többe, a sajt 4,1, a tej 2,7, a tejtermékek 2,0, a száraztészta 1,4, a kenyér 1,3, a vaj és vajkrém 1,0, a párizsi és kolbász 0,9 százalékkal kevesebbe került. A háztartási energia ára 0,8 százalékkal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 2,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok 0,7 százalékkal olcsóbbak lettek. A mosó- és tisztítószerek ára 4,7, a testápolási cikkeké 2,8%, az állateledeleké 1,6 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások 1,7 százalékkal drágultak, ezen belül a belföldi üdülés 4,9 százalékkal.

Az éves nyugdíjas fogyasztói árindex 25,3 százalékos volt áprilisban. Márciusban még 26,3 százalékot írt a KSH.

Az áprilisi havi maginfláció 1,1 százalék, az éves 24,8 százalékos lett. Márciusban még a havi maginfláció 1,5 százalékos, az éves 25,7 százalékos volt.

A VÁRT ADATOK JÖTTEK

A portál emlékeztet, hogy a megjelent adat (nagyjából) egybeesik az elemzők és az általunk várt adattal – kommentálta a friss inflációs adatokat az Amundi befektetési igazgatója, Kiss Péter. Így az adat nem befolyásolja érdemben kamatvárakozásukat, ami alapján az egynapos kamat szintjének 75-100 bázispontos csökkenését várják a Monetáris Tanács májusi kamatdöntő ülésén. Az első csökkentés mértéke a piaci árazásokon túl attól függhet, hogy a továbbra is magas inflációs szint mellett a jegybank döntéshozói mennyire hajlanak az óvatosságra. Az így megkezdődő kamatnormalizációs ciklus hasonló ütemben folytatódhat, amennyiben nem látunk nagy meglepetést az inflációs adatokban, és a befektetői hangulat sem romlik érdemben. Az év végére 11,5 százalékos alapkamatot és 10 százalék alatti inflációt, tehát pozitív reálkamatot várnak.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb