Közélet

Párizsban, egy rangos nemzetközi szakmai konferencián képviselte hazánkat dr. Bálint Dániel, a NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság ÜCC Osztályának vezetője

Az egyéni vállalkozók átalányadózásáról tartott előadást dr. Bálint Dániel, a NAV Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság ÜCC Osztályának vezetője Párizsban, ahol az OECD által szervezett rangos nemzetközi szakmai konferencián képviselte Magyarországot – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság kommunikációs referensétől.

Negyven ország szakemberei osztották meg az OECD szekcióülésén tapasztalataikat, a delegáltak mindegyike az országuk által ajánlott témákat ismertette. Dr. Bálint Dániel a kata köréből kikerülő egyéni vállalkozások átalányadózását segítő úgynevezett „Varázsló” webalkalmazás által kínált lehetőségekről számolt be.

EGYRE TÖBBEN HASZNÁLJÁK AZ ÚJ WEBALKALMAZÁST

“A mintegy fél éve bevezetett jogszabályváltozások következtében az egyéni vállalkozók által leggyakrabban alkalmazott adózási mód az átalányadózás lett, ugyanis előnyösebb lehet a vállalkozói személyi jövedelemadó szabályainak alkalmazásához képest. A negyedéves bevallás immár nemcsak online vagy formanyomtatványon, hanem a webalkalmazással is benyújtható. A webalkalmazás a személyes adatok mellett, a vállalkozással kapcsolatban az adóhivatal nyilvántartásában található összes releváns információt megjeleníti, így a vállalkozói bevételre vonatkozó, Online Számla és online pénztárgép rendszerekből származó adatokat is. Mindez jelentősen segíti és nem utolsó sorban leegyszerűsíti a bevallás elkészítését” – jegyezte meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatóság ÜCC Osztályának vezetője. Hozzátette, a tapasztalatok szerint a vármegyében az átalányadózók egyre nagyobb része használja a webes alkalmazást.

KÉTNAPOS SZAKMAI KONFERENCIA VOLT

A párizsi konferencián leginkább a digitalizációs folyamatok, valamint az adóhatóságok által az adózóknak kiajánlható, rendelkezésre álló adatok, illetve a különböző bevallási tervezetek kaptak hangsúlyt, ami nem pusztán a digitális eszközök használatára korlátozódik, gondolkodásmódbeli változást is jelent. Nem utolsósorban pedig az adózó tehermentesítését szolgálja. A kétnapos szakmai konferencián többek között Chile delegáltja az országukban a magánszemélyek 2004 óta működő elektronikus adóbevallásával kapcsolatos tapasztalatait ismertette, míg Norvégia képviselője a nemrégiben kialakított, új típusú, adózók által használt szoftverek adatai alapján készített áfabevallási tervezetet vázolta a résztvevőknek – osztotta meg dr. Bálint Dániel, aki jogászként 14 éve erősíti a vármegye adóhivatalát.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb