Sport

Valóra vált szegedi álom: a klub történetében először jutottak fel a legmagasabb osztályba a szegedi röplabdás lányok

Nem mindennapi tettet hajtottak végre a szegedi röplabdás csajok: a Vidux-Szegedi RSE női NB II-es csapata, az egyesület történelmében először a Nemzeti Bajnokság első osztályában játszhat majd a következő szezontól kezdve, miután legyőzték a DSZC-Eötvös DSE csapatát az osztályozóban – közölte a klub.

Biztosan a legmagasabb osztályban játszhat a következő szezontól a Vidux-Szegedi RSE női csapata, miután tegnap este 3-0-ás győzelmet arattak hazai pályán. Ahogy az összefoglalóban írják, a mérkőzés már az elejétől kezdve izgalmasra sikerült, a szegediek végig hajtottak a feljutásért. A játszma elején több hibát is elkövettek a hazaiak, érződött, hogy óriási nyomás alatt kell teljesíteniük a mindent eldöntő mérkőzésen. Azonban 4:7-nél megváltoztatták a játszma menetét: Bálint Viktória bravúros megoldással pontot szerzett, ezt követően pedig Szatmári Júlia, Kovács-Fiskus Fanni, valamint Farkas Antónia támadásaival egyenlített ki a szegedi együttes. Ezután a vezetést is átvették, de a játékrész nagy részében fej-fej mellett haladtak a csapatok, egy vendég időkérés után először volt négy pont a két csapat között, méghozzá a szegediek javára. Ezek után volt időkérés mindkét oldalon, a szettet végül Nagy-Hegyesi Réka óriási mentésével, majd Kovács-Fiskus Fanni támadásával 25:22-re nyerte a Szeged.

A MECCS HÁTRALÉVŐ RÉSZÉBEN IS JÓL JÁTSZOTTAK A CSAJOK

A második játszmát is jól kezdte a Vidux-Szegedi RSE, 4:3-nál pedig egy elpattant labdát mentett meg Kujundzic Leila, amit Kovács-Fiskus Fanni támadásával ponttá is alakítottak, emiatt 8:4-nél ismét kénytelenek voltak időt kérni a vendégek. Ebben a szettben gyakorlatilag végig a szegediek domináltak, és ugyan 14-8-ról még megpróbált zárkózni az ellenfél, végül magabiztosan, 25:16-ra megnyerték a szettet a szegedi lányok, ezzel pedig valóra váltották az álmot, hiszen az idegenbeli 3:1-es győzelem után két nyert szett is elég volt az NB I-be való feljutáshoz. Emiatt az utolsó szett már csak formalitás volt, örömröplabdával zárult az osztályozó a szegediek számára.

A győzelem után Milodanovics Andrea is megosztotta gondolatait:

,,Megvan az eredmény, amit két éve vártunk: végre feljutottunk az NB I-be! Nagyon sokat küzdöttünk ezért: mind a mostani, mind a tavalyi csapatom, hiszen ők is sokat tettek azért, hogy ez az álom megvalósuljon. Innentől kezdve határ a csillagos ég! Építenünk kell egy olyan csapatot, aki magabiztosan el tudja majd indítani az NB I-es szezont. Izgatottan várjuk a jövőt!”

értékelt a csapat edzője.

ÖSSZEGZÉS

Női Nemzeti Bajnokság II.osztálya / Női NB I Osztályozó, 2. forduló, 180 néző. Vezette:Csizmarik, Villás.
Vidux-Szegedi RSE – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (25:22, 25:16, 26:24)
Vidux-Szegedi RSE: Kádár Gréta, Farkas Antónia, Kovács-Fiskus Fanni, Bálint Viktória, Nyers Noémi, Szatmári Júlia. Csere: Nagy-Hegyesi Réka (libero), Kujundzic Leila (libero), Kiss Boglárka, Fürdök Lilla, Horváth Dalma, Erdei-Strohner Enikő, Kiss Nóra, Sojnóczky Sára.
Vezetőedző: Milodanovics Andrea

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb