Közélet

Rekordot döntött a szegedi Novák Katalin: egy nap alatt 22 elnöki kegyelem

Az idén május 12-ig 25 embernek adott kegyelmet Novák Katalin köztársasági elnök – írta meg a HVG, akik hozzátették, hogy így szabadult ki a börtönből többek között Budaházy György és a Hunnia-per másik öt terheltje, de ugyanaznap 16 másik személy is kegyelmet kapott. Soha annyi elítélt nem szabadult még elnöki kegyelemmel a rendszerváltás óta, mint most tavasszal.

A rekord nap április 27-én volt, akkor egyszerre 22 személy kegyelmi kérvényét írta alá Novák Katalin szegedi származású köztársasági elnök. Ezzel erősen megdobta a számokat, hiszen addig, március végéig összesen 3 kérelmet hagyott jóvá, vagyis havi egyet, majd egyetlen nap alatt további 22-t. Ez utóbbival új rekordot állított be, holott már tavaly is megdöntött kettőt. Az egy éve hivatalban lévő államfő a HVG szerint így már három rekordot tart:

  • Novák Katalin tavaly az elé került végrehajtási kegyelmi kérvények – ez a jogerősen elítéltekre vonatkozik – 5,67 százalékát hagyta jóvá, ilyen magas arányra pedig 25 éve nem volt példa, utoljára 1997-ben volt hasonlóan magas a jóváhagyási arány, még Göncz Árpád államfő idejében
  • A jogerősen még el nem ítélt vádlottaknak adható eljárási kegyelemből tavaly hetet hagyott jóvá Novák Katalin, ez is magas szám, főleg úgy, hogy ilyen típusú kegyelmet az utóbbi 10 évben senki sem kapott – a Budaházy-ügy hét vádlottjának adott államfői kegyelem heves vitát váltott ki
  • A harmadik rekordot idén április 27-én állította be az államfő az egy nap alatt adott 22 db kegyelmi döntéssel, amit a pápalátogatás miatt alkalmazott ilyen “széles körben” – ilyesmire a rendszerváltás óta nem volt példa, sőt az elmúlt 21 évből csak 8-ban volt az egész éves szám ennél magasabb

Az április 27-i tömeges kegyelem nemcsak a döntések számossága miatt marad emlékezetes, hiszen gyakorlatilag azóta sem szűnő közéleti-politikai vitát okozott, hogy a 22 kegyelmi döntésből 6 az úgynevezett Hunnia-per érintettjeinek kedvezett, köztük a jobboldal ikonikus figurájának számító Budaházy Györgynek.

A lap közérdekű adatigénylésére válaszul a Sándor-palota azt közölte, hogy az államfő április 27-i kegyelmi döntései közül hat kapcsolódott a Hunnia-perben érintett személyekhez, és a további, kegyelmet kapott 16 személy mindegyike külön büntetőügy terheltje volt. Azt is megírták, hogy a 22 döntés mindegyike végrehajtási kegyelmi döntés volt, vagyis az érintettek jogerős büntetése ért ezzel véget.

Kiderült az is, hogy május 12-ig újabb kegyelmet Novák Katalin már nem adott.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb