Kikapcs

Beütött a Deja Vu? Gurulj haza a fesztivál hivatalos (Tempó) taxis partnerével!

Csendben, ülősen, nyugodtan, mindenféle alkoholtartalmú italtól mentesen. Így is lehet bulizni, azonban a vasárnap reggelig tartó Deja Vu Fesztivált nem pont erre találták ki. A három napos, a 90-es és 2000-es évek krémjét felvonultató időutazás hivatalos fuvar-partnere, a Tempó Taxi arra kér, ha lecsúszott egy-két “frissítő”, ne ülj autóba, inkább…

  • menj gyalog,
  • vagy inkább taxival,
  • sőt, konkrétan Tempó Taxival.

A TEMPÓVAL NEM LUXUS A TAXI

Nem éppen filléres dolog fesztiválozni egy jót (vagy csak úgy szórakozni, általánosságban), ehhez képest a magunk és mások testi épségét megvédve a volán helyett egy szuper kényelmes Tempó Taxi hátsó ülésére behuppanni tényleg filléres mulatság. Mint egy korábbi Szeged365 interjúban a társaság kollégái elmondták, elszabaduló üzemanyagárak, infláció ide vagy oda, amennyire csak tudják, lent tartják az áraikat, a Szegeden egészen barátinak számító tarifák miatt pedig 1-2-3 ezer forintból kényelmesen és biztonságosan juthatunk otthonunkba.

LEHET, HOGY PONT TE LESZEL A NEGYVENEDIK

40 éves Szeged talán legrégebbi taxi-társasága, akik hónapok óta pörgetik töretlen népszerűségnek örvendő játékukat:

a nap 40. utasa 4000 Ft gazdája lesz, leutazható törzsutaskártya-feltöltés formájában

egészen december 31-ig.

A legutóbbi szegedi fesztivál ideje alatt általában már a hajnali órákra meglett a 40. nyertes, szóval, ha a Deja Vu – ről Tempó Taxival mész haza, elég jó sanszod lesz a 4000-es kártyára.

A napjainkra már 20 ezres (ebből több, mint 10 ezer aktív, ami nem kis bizalmi faktort feltételez) törzsutas-táborral rendelkező Tempo Taxit a nap 24 órájában a (06 62) 490 490 számon éred el,

kattintva tudod letölteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb