Szegedi Arcok

Elismerték a legjobbakat: Vedres István díjat kapott Nemesi Pál, Engedi Antal, Sebestyén Tibor és Török Csongor Szegeden

Átadták a Vedres István díjakat a XIV. Nemzetközi Építésügyi Konferencián Szegeden. Az egykori szegedi városi főmérnökről elnevezett elismerést idén négy díjazott, Engedi Antal okleveles villamosmérnök, Nemesi Pál villamosmérnök, Sebestyén Tibor okleveles építész és Török Csongor okleveles építészmérnök vehette át a díjat alapító Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Csongrád-Csanád Megyei Építész Kamara, a Csongrád-Csanád Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Dél-alföldi Urbanisztikai Egyesület vezetőitől.

A Vedres-díjat még 2015-ben alapították, Vedres István születésének 250. évfordulóján. A szervezetek tagsága és vezetősége alapvető fontosságúnak tartja jeles mérnök és építész elődeink tevékenységének és alkotásainak megbecsülését, emlékük fenntartását, szellemi és tárgyi örökségük megőrzését, továbbfejlesztését. Ennek jegyében törekednek arra, hogy a kiemelkedő műszaki-művészi alkotók munkásságát megismertessék, tudásukat és erkölcsi örökségüket hasznosítsák, az utókornak továbbadják. A díj egy emlékérem, előoldalán Vedres István portréja, valamint a „Vedres-díj” felirat látható. A hátoldalán található a kitüntettet neve és az adományozás évszáma. Az érem alkotója Szemerey-Kiss Balázs szobrászművész.

Az idei díjazottak ők lettek:

  • Engedi Antal okleveles villamosmérnök, aki a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának híradástechnikai szakán villamosmérnöki oklevelet, majd néhány év múlva ugyanebben az intézményben adat- és távközlési szakmérnöki oklevelet szerzett. Munkáját a Telefongyárban kezdte tervezőmérnökként. Szegeden a Magyar Posta, Matáv, Déltáv távközlési cégeknél dolgozott. Feladata a távközlési hálózatok fejlesztése, üzemeltetése volt osztályvezetőként, igazgatóhelyettesként, igazgatóként. Ez idő alatt valósult meg a távközlés digitalizálása, amelynek tevékeny szereplője volt. A nagyvállalati évek után saját cégében folytatta munkáját. Tervezőként, szakértőként tevékenykedett. Fő profilja a kábeltelevízió hálózatok tervezése, fejlesztése volt. A hírközlési tervezői, szakértői jogosultságának megszerzése után bekapcsolódott a kamarai munkába. A Csongrád-Csanád Megyei Mérnöki Kamara elnökségi tagja. A Hírközlési és Informatikai szakcsoport alapító tagja.
  • Nemesi Pál villamosmérnök, aki diplomát 1978-ben szerzett a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán. Szakmai pályáját az építőiparban, a DÉLÉP Magas és Mélyépítő Vállalatnál kezdte, majd a CSOMIÉP Tanácsi Építőipari Vállalathoz kerül művezető beosztásba, később főmérnök lett. 1990-ben alapította meg a FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt. jogelődjét, melynek alapítása óta társtulajdonosa és vezetője. A vállalkozás számos nagyberuházás kivitelezője volt, így a szegedi újklinikai szárny felépítése, a REÖK-palota, valamint a jogikar főépületének felújítása is nevéhez fűződik. A vármegyei kereskedelmi és iparkamara elnöki tisztségét 2008-tól 2020-ig töltötte be. Egyik kezdeményezője volt az építésügyi konferenciának is. 12 éven át volt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Elnökségének tagja, jelenleg az országos kamara építésgazdasági kollégiumának társelnöke. Elkötelezett a térség és Szeged város fejlesztéséért. Ennek érdekében 2020-tól majdnem két éven át elhivatottan dolgozott a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosként és jelenleg is az akkor megfogalmazott projektek megvalósításáért dolgozik.
  • Sebestyén Tibor okleveles építész, aki kiemelkedő színvonalú épületek alkotója, Hódmezővásárhely és Zsombó főépítésze. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán 1996-ban diplomázott építészmérnökként, majd 2007-ben végzett, mint okleveles építész a Pécsi Tudományegyetemen. Az 1985 és 1993 közötti időszakban a Szegedi IKV projektvezetőjeként dolgozott, részt vett a belvárosi épületrekonstrukciós programban. 1994-ben a József Attila Tudományegyetemre vezetett útja, ahol 2000-ig a műszaki osztály főtanácsosaként egyetemi beruházások előkészítése és lebonyolítása, valamint műszaki felügyelete tartozott a feladatai közé. Önálló vállalkozását, tervezőirodáját 2000-ben alapította 3D Kreátor Bt. néven. Több tucat – minőségi építészetet képviselő dél-alföldi épület tervezője. Hódmezővásárhelyi tevékenységének kiemelkedő mozzanata a város rendkívül jelentős és kiterjedt építészeti örökségének megóvásával kapcsolatos munkássága. A szőregi művelődési ház tervezéséért a „Szegedért” emlékérmet vehette át 2002-ben. A Gutenberg utca 18. alatt épült társasházát 2008-ban Csongrád megye legszebb lakóházának választották. A szegedi Zsinagóga felújításáért a Lőw Immánuel emlékplakettet kapta meg 2017-ben.
  • Török Csongor okleveles építészmérnök, aki diplomáját 1996-ban szerezte meg a Budapesti Műszaki Egyetemen. Irodáját 2000-ben alapította, amely megalakulása óta, fiatalokkal felvértezve, töretlenül működik. Tervezőirodájából az eltelt 23 év alatt számos lakóépület, középület, műemléki épület rekonstrukció került ki. Munkái között van a 2013-ban megépült, Dugonics tér 7. szám alatti 18 lakásos társasház, mint az illeszkedés iskolapéldája; Balatonszemesen, a balatoni-yacht formáját idéző üdülő együttes, Szegeden pedig a 2019-ben a Madách utca – Szilágyi utca sarkán megvalósult üzlet- és lakóépületegyüttes. Műemléki rekonstrukciók között megemlítendő Szegeden a Juhász Gyula 3. szám alatti műemléki rekonstrukció, az az Oskola u. 7. szám alatti romantikus lakóház, mint a korhű helyreállítás, és a 21. századi építészeti formaképzés tudatos, és szép ötvözete. 2018-ban a szegedi hídfőben megépült társasházával elnyerte a Baumit cég Év-homlokzata fő-díját. Munkásságát a környezet, és az elődök mélyreható tisztelete, építészetét a feszes funkcionalizmus mellett egyéni-eredeti, mással össze nem téveszthető, tömeg-, és formavilág jellemzi. 1996-tól tagja a Csongrád Megyei Építész Kamarának, 2017-től, a kamara elnökségi tagja, 2021-től Szeged Város Építészeti Tervtanácsának a tagja.

A XIV. NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSÜGYI KONFERENCIÁT IS MEGTARTOTTÁK

A Csongrád-Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában működő Enterprise Europe Network Dél-alföldi Regionális Irodája, a Csongrád-Csanád Megyei Építész Kamara, a Csongrád-Csanád Megyei Mérnöki Kamara és a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesület konferenciáján a díjak átadását szakmai előadások követték. A kamarai székházban megrendezett esemény előadásain ezúttal az energiahatékonyság-energiagazdálkodás, gazdaságfejlesztés és fenntarthatóság került középpontba. A témák között szerepelt egyebek mellett a szegedi geotermikus hőellátást biztosító fejlesztés, a takarékos építés és a fenntartható lakás kérdése, a termálvizek kísérő gázainak felhasználása, valamint a hőszivattyúk felhasználása és a napelemekkel történő energiatermelés is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb