Sport

Jól indult a szezon a Szegedi VE felnőtt és U18-as kajakpóló csapatának is, két ezüstérmet is hazahoztak Tatáról

Nagyszerűen indította a szezont az MVM Szeged VE U18-as és felnőtt kajakpóló csapata is: a Tatán rendezett tornáról mindkét korosztály ezüstéremmel tért haza – közölte a klub.

A multisport eseményt még június 4-én rendezték, ahol három egyesület, összesen öt csapatot állított fel. A felnőtt korosztályt a Vidra-Sport Egyesület, az utánpótlás U18-as korosztályt pedig az Oroszlányi KKSE nyerte meg, a szegediek mindkét kategóriában ezüstérmet szereztek – közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Környei Gergely, MKKSZ szabadidős szakágának vezetője is dicsérettel illette a szegedi csapatot, mint mondta: ,,Bár az időjárás nem volt tökéletes, a helyszín nagyon látványos és ideális ilyen események rendezésére, ami sok nézőt vonzott ezúttal. Úgy gondolom, ha jobb időnk lett volna, talán még többen ellátogatnak az eseményre. Így is sok kiránduló, sétáló megállt útközben, hogy belenézzen egy-egy kajakpóló mérkőzésbe. Ki kell emelnem, hogy kajakpólóban a szegediek egy nagyon jó új csapatot építenek föl, valamint a másik két egyesület is jó bázisa a szakág versenyeinek.” – olvasható a szövetség honlapján.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb