Mindenmás

A neten árulták a lopott felniket, két férfit is előállított a rendőrség Szegeden

A szegedi rendőrök lezárták az eljárást azzal a helybéli férfival szemben, aki a gyanú szerint nyolc könnyűfém felnit lopott el – tudtuk meg a rendőrségtől pénteken. Mint kiderült, még 2021-ben lopta el a felniket egy férfi, majd egy másik meg is hirdette őket a neten. Az ügyet most zárták le a rendőrök, és továbbították azt az ügyészségre.

A közlemény szerint a rendőrségre 2021. április 12-én, a délelőtti órákban érkezett bejelentés, mely szerint ismeretlenek egy szegedi gépjármű-márkakereskedésből nyolc könnyűfém felnit loptak el a rájuk szerelt gumiabroncsokkal együtt. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, mely során az egyik kerékgarnitúra hirdetését meg is találták az egyik népszerű online piactéren.

A HIRDETŐ A KERESKEDÉS KORÁBBI ALKALMAZOTTJA VOLT

A hirdető, aki korábban a márkakereskedés alkalmazottja volt, kihallgatása során elmondta, hogy kollégája kérésére kezdte árulni a kerekeket a saját profilján. A felniket a hirdető nem csak árulta, de tárolta is, ezért pénzmosás miatt kell felelnie, a kollégáját, aki az autókereskedésből ellopta a kerekeket, lopás bűntett elkövetése miatt gyanúsították meg. A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást lezárta, az ügyet vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségre.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb