Mindenmás

Lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban, ketten meghaltak (frissítve)

Lezuhant szerdán egy magyar katonai helikopter Horvátországban – írja a horvát N1 nyomán a 24.hu. Mint kiemelték, a magyar fegyveres erők helikopteréről van szó, amely egy gyakorlaton vett részt Horvátországban.

Egyelőre nem sokat lehet tudni az esetről, viszont az N1 és a 24Sata is úgy tudja, hogy két holttestet találtak meg, a legénység harmadik tagját még keresik. A baleset a Čikola kanyonban történt, a helyszínen az utat is lezárták és kint vannak a tűzoltók, valamint a mentősök.

A Horvát Védelmi Minisztérium és a horvát hegyimentők a 24Sata-nak megerősítették a híreket, ahogy azt is, hogy a helikopter magyar volt. Az is kiderült, hogy a gép nem a Krk-i nemzeti park területén zuhant le, de Natura 2000-es területen.

FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM

Szolgálatteljesítés közben lezuhant egy magyar katonai helikopter Horvátországban – közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán. Mint írják, a Magyar Légierő 2 Airbus H145-ös helikoptere légi kiképzési feladatot teljesített a horvát légtérben, amikor az egyik helikopter – három emberrel a fedélzetén – egyelőre tisztázatlan körülmények között, Horvátország középső részén lezuhant – írták. A mentőcsapatok megtalálták a helikopter roncsait, átkutatásuk során egyelőre két katona holttestét találták meg, harmadik társukat még keresik. Közölték azt is, hogy a tárca azonnal megkezdte a családok kiértesítését, a fejleményekről a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztat.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb