Mindenmás

Eltűnt egy idős, 70 éves férfi Csanytelekről – a rendőrség már nagy erőkkel keresi

A csongrádi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 70 éves férfi megtalálásában – közölte a rendőrség pénteken a hivatalos honlapján. Mint megtudtuk, a Csongrádi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Beke Attila eltűnésének ügyében.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a 70 éves férfi 2023. június 26-án éjszaka csanyteleki tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. Beke Attila:

  • 175 centiméter magas,
  • vékony testalkatú,
  • bal lábára sántít,
  • haja rövid és ősz.

Eltűnésekor viselt ruházata ismeretlen.

A Csongrádi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb