Sport

Breaking: Pádár Niki Európa-bajnok lett a belgrádi junior kontinensviadalon! Hajrá Szeged!

A nyitónapi arany és ezüst után három bajnoki cím és egy újabb második hely volt a termés a belgrádi junior Európa-bajnokságon. A HAÁSZ SZUE színeiben induló szegedi Pádár Nikolett zsinórban harmadszor nyerte meg a 200 gyorsot, mögötte Ábrahám Minna Lilla lett ezüstérmes, Komoróczy Lora Fanni 50 háton diadalmaskodott és győzött a mixed 4×100-as gyorsváltó is – számolt be róla a Magyar Úszó Szövetség.

A korosztályos viadalokon épp a mezőny változatossága miatt relatíve ritkák a hosszabb sorozatok, éppen ezért a 2022 év végén a Szeged365 olvasói által a Legszegedibb Sportolónak választott Pádár Nikolett új fejezetet nyitott azzal, hogy ugyanabban a számban immár harmadszor diadalmaskodott.

2021-ben Rómában, tavaly Bukarestben, most pedig Belgrádban lett első, ráadásul a fejlődés is látványos: 1:59.38, 1:58.43 és most 1:57.59 volt a győztes ideje.

Mint a szövetség portálja megjegyzi, ez egyéni csúcs, viszont a szegedi lány mégsem volt teljesen elégedett, mert olimpiai “A” szintet akart úszni, de attól 33 századdal elmaradt.

„Előtte nagyon izgultam, ez volt a baj. Melegem is volt, fejben nem állt össze ez az egész, úgy is mentem be, hogy feszültem közben. Ezt az első százon nagyon lehetett érezni szerintem. Megindultam a másodikon, amit csak lehetett, beletettem. Az idő az nagyon jó, egyéni csúcs, viszont az olimpiai A szint nincs meg, de remélem, holnap ez sikerülni fog, hiszen én úszom elsőnek a 4×200 gyorsváltóban, így akkor nekifutok még egyszer”

nyilatkozta a futam után Pádár Niki.

A magyar döntősök eredményei:

Lányok

200m gyors: 1. Pádár Nikolett 1:57.59, 2. Ábrahám Minna Lilla 1:59.29

1500m gyors: 4. Flück Nóra 16:28.50, 6. Csulák Lia 16:45.27

50m hát: 1. Komoróczy Lora Fanni 28.08

Fiúk

200m pillangó: 4. Balogh Levente 1:59.58

Mixed

4x100m gyorsváltó: 1. Magyarország 3:29.75

(Magda Boldizsár, Harsányi Mátyás, Molnár Dóra, Pádár Nikolett + délelőtt: Kis Noel, Gyurinovics Lili, Kakuk Koppány)

Forrás és fotó: MUSZ

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb