Sport

,,Ennél nehezebbet nem igazán lehetett elképzelni” – Mikler Roland is megosztotta gondolatait a kézi BL sorsolása kapcsán

Ritka nehéz csoportba került a Pick Szeged csapata a következő Bajnokok Ligája idényben. Ennek kapcsán most a csapat hálóőre, Mikler Roland is megosztotta gondolatait, aki egyébként jelenleg a Balatonon pihen családjával.

A Pick Szeged honlapján megosztottak egy rövidebb interjút Mikler Rolanddal, aki ebben véleményezte a kézilabda Bajnokok Ligája sorsolását is: mint ismert, a szegedi kézisek többek között olyan óriásokkal kerültek egy csoportba, mint a PSG, a Kiel, a Kielce vagy az Aalborg. ,,Ennél nehezebbet nem igazán lehetett elképzelni. A PSG után sorrendben játszunk a német Kiellel, a dán Aalborggal, a norvég Kolstaddal és a lengyel Kielcével, azaz öt elképesztően kemény párharc vár ránk az elején – mondom ezt annak ellenére is, hogy olvastam a Kolstad anyagi gondjairól szóló híreket. Ezek után fogadjuk majd a HC Zagrebet és az Eurofarm Pelistert, akik ellen szintén nem mehetünk biztosra. Izgalmas kihívás lesz a csoportkör, felfrissülő, átalakuló szakmai stábbal és kerettel jelenleg nehéz lenne megmondani, mire leszünk képesek. Meg kell várnunk az első bajnokikat, hogy lássuk, hogy áll össze a csapat.” – mondta a pickhandball.hu-nak a szegediek kapusa.

CSALÁDJÁVAL ÉPPEN A BALATONON PIHEN, DE KÖZBEN EGYÉNI EDZÉSTERVÉT IS VÉGZI

Az interjúból kiderül, hogy Mikler Roli jelenleg – legalábbis az interjú elkészültének időpontjában biztos – a Balatonon pihen családjával, de közben becsületesen végzi az egyéni edzéstervét is. A csapat egyébként július 31-én a szlovéniai Roglába utazik, ahol magaslati edzőtáboruk lesz, így arról is kérdezték a Miklert, hogy miben más ez egy kapusnak, mint egy mezőnyjátékosnak: ,,Nem sokban, mivel az általános erőfejlesztés a feladat, leginkább biciklizés, kardió és kocogás. Nem titok, harmincnyolc évesen már nem vagyok a legjobb futóformámban, de a térdműtéteim után nem is ez a feladatom. Sokkal inkább az, hogy megfelelően regenerálódjak, és tökéletes fizikai állapotban legyek a szezon első meccsére.” – mondta a Pick hálóőre. A teljes interjút IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb