Sport

Nyíltvízi úszás: Fábián Bettina 5 km-en is az első tízben végzett a fukuokai világbajnokságon, Olasz Anna a 16. lett

A szegedi Fábián Bettina a 8., a szintén szegedi Olasz Anna pedig a 16. helyen végzett a nyílt vízi úszók női 5 kilométeres versenyében a fukuokai vizes világbajnokságon, melyet magyar idő szerint kedd hajnalban rendeztek. Az aranyérmet a német Leonie Beck szerezte meg, akárcsak a 10 km-es egyéni versenyen a nőknél.

A Momocsi Beach Parkban kialakított pályán kedden 3 kört kellett teljesítenie a 63 fős mezőnynek. A rajt után a két magyar közül Fábián kezdett erősebben, és tartotta a tempót az élmezőnnyel – tudósított az M4 Sport.

6 MÁSODPERCCEL VOLT LEMARADVA FÁBIÁN

A verseny közben a viadal hivatalos élő eredménykövetője – a nyíltvízi futamokon ez a legfőbb támpont, hiszen az úszók messze vannak, ráadásul általában nagyobb bolyokban haladnak – teljesen megbolondult, így a két magyart például egyáltalán nem jelezte. Aztán 1200 méterrel a cél előtt kiderült, hogy Fábián a hetedik helyen úszik, mindössze hat másodperccel lemaradva az élen álló, 2016-ban olimpiai bajnok Sharon van Rouwendaaltól. A hajrához érkezve ketté osztódott az élmezőny, az egyik része azonban egy jelentős kerülővel fordult csak rá a célegyenesre, ebben a csapatban úszott Fábián is, aki végül a nyolcadik helyen csapott célba.

A NÉMETEK VITTÉK AZ ELSŐ HELYET

A számot a szombaton 10 kilométeren is győztes német Leonie Beck nyerte, míg a második helyen a Sharon van Rouwendaal végzett, a harmadik pedig a 2019-ben Kvangdzsuban és tavaly a Lupa-tavon is diadalmaskodó brazil Ana Marcela Cunha lett. A németek eddig mind a három nyíltvízi úszó számot megnyerték Fukuokában.

A 18 éves Fábián Bettina mindkét egyéni számban a top 10-ben ért célba az idei vizes vb-n, szombaton 10 km-en kilencedik lett. AZ úszó pozitívan értékelte második top10-es helyezését Japánban. Kiemelte, mivel két-három részre szakadt a mezőny, nehéz volt eldönteni, valójában melyik is a jó útvonal, de szerencsére jó bolyt választotta. „Örülök, hogy sikerült a top 8-ban végezni, ez volt a cél, a kilencedik helynél jobb, úgyhogy örülök” – értékelt.

OLASZ FEJBEN MÁR A VÁLTÓRA GONDOLT

A 29 éves Olasz Anna a 16. helyen ért célba, elárulta, számított rá, hogy nagyobb iram lesz, mint 10 km-en volt (ott 12. lett), próbált az elejétől lépést tartani az élen haladókkal, ez a táv feléig sikerült. A 16. helyen ért célba. „Nagyon besavasodtam, de négy éve nem úsztam 5 km-t, most talán újabb négy évig nem fogok, vagy soha többé” – nyilatkozta mosolygósan Olasz, akinek a 25 km-es táv fekszik a leginkább, de az nem szerepel a fukuokai programban. Hozzátette, mivel a verseny második felében már tudta, hogy nincs esélye az élen zárni, fejben már a 4×1500-as vegyes váltóra gondolt, melyet magyar idő szerint csütörtök hajnalban rendeznek. „Egyértelműen a váltó a második versenyszám ezen a világbajnokságon” – zárta szavait Olasz.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb