Mindenmás

Betörtek az egyik cég telephelyére Szegeden – a pénzzel teli széfet is elvitték

Egy szegedi cég telephelyére tört be egy férfi, és mobiltelefont, valamint pénzzel teli széfet lopott. A helyi rendőrök végül elfogták – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

A rendőrségre 2023. július 15-én reggel érkezett bejelentés, hogy egy szegedi cég telephelyére valaki betört az éjszaka, felforgatta az irodát, és egy széffel, valamint mobiltelefonnal távozott – hangsúlyozták.

EGY 44 ÉVES FÉRFI VOLT A TETTES

Mint hozzátették, a rendőrök az adatgyűjtés során több biztonsági kamera felvételeit is elemezték. Megállapították, hogy a feltételezett elkövető az ingatlan udvarára a kerítésen átmászva, majd az irodába az ablakot betörve jutott be, ahonnan csaknem 500 ezer forint értékű zsákmánnyal elmenekült. A szegedi nyomozók három napon belül azonosítottak egy 44 éves helyi férfit, aki a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Ellene lopás és rongálás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb