Közélet

Megindult a munka a dorozsmai nagy kereszteződésben, terelőútvonalon közlekednek a buszok

A dorozsmai nagy kereszteződésben dolgozik a MÁV a napokban, a vasúti átjáró karbantartását végzik. Hétfőtől július 29-én, 18 óráig zajlanak majd a munkálatok a kifelé vezető oldalon, az teljesen le lesz zárva. A Volánbusz közleménye szerint több járatot is terelni kell a munkálatok miatt.

Terelni kell:

  • a 71-es,
  • 72-es,
  • 72A,
  • 79H
  • és 90H buszokat is.

A MÁV azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy a lezárás csak a Szegedről Budapest irányába tartó két sávot érinti, a másik két sávban zavartalanul autózhatnak, illetve a gyalogosok is használhatják a vasúti átjárót. A közúti forgalmat a Dorozsmai út – 502-es számú út felé terelik, melyet táblákkal jeleznek. A vasúttársaság fokozott figyelmet kér az arra autózóktól, egyben a lakosság elnézését kéri a lezárásból adódó forgalomkorlátozás miatt. A felújított vasúti átjáró korszerű vasbetonelemes burkolatot kap, melyen biztonságosabb lesz az áthaladás. Korábban a másik két sávot már felújították.   

Kimaradó megállók: 

  • Gumigyár buszforduló (71, 72, 90H)
  • Gumigyár (Budapesti út) (79H)
  • Zápor út (72A, 79H)
  • Öthalmi Diáklakások (72A, 79H)
  • Budapest út (Dorozsmai út) (72A, 79H)

Ideiglenes megállók:

  • Budapesti út 
  • Kollégiumi út 
  • Vasútállomás bejárati út
  • Tassi ház

A közlemény szerint a 71, 72, 90H Budapesti út (Dorozsmai út), Zápor út, Öthalmi Diáklakások, Gumigyár (Budapesti út) megállókat a járatok az ellentétes oldalon lévő megállóban érintik.

A járatok módosított útvonalon és menetrend szerint közlekednek az Auchan Áruház és a Szeged Ipari Logisztikai Központ között. Továbbá a 72A jelzésű járatok az ELI lézeres kutatóközponthoz késéssel érkeznek, valamint az ELI lézeres kutatóközponttól 20 perccel később indulnak. Szatymaz felé a következőképpen alakul a hét:

Kimaradó megállók: 

  • Gumigyár
  • Zápor út
  • Budapesti út

Ideiglenes megálló: 

  • Budapesti út (Dorozsmai úton)

A járatok az Autóbusz-állomás irányába változatlanul közlekednek. 

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb