Blog

Szeged365 retro: 50 embert is megölhetett egy kisteleki bába, akit pont 112 éve fogtak el

Pont ma 112 éve, hogy csendőrkézre került Gerzsány Mária bábaasszony, aki akkor már a negyedik férjét fogyasztotta Kisteleken. Elfogása után azt beszélték a faluban, hogy ha vallani kezd, sokakat magával ránthat. Évtizedekig nyílt titok volt, hogy hozzá fordulhat, aki meg akar szabadulni terhessé vált férjétől vagy nem kívánt terhességétől, de egy ambiciózus, basáskodó csendőrőrmester érkezéséig semmit nem tudtak rábizonyítani.

Az egyszerű alföldi parasztasszony 1861-ben született Kiskunmajsán, életéről nagyon keveset tudunk – írta összefoglalójában a korabeli beszámolókra támaszkodó 24. Gerzsány bábaként tevékenykedett, kuruzslóként ismerték, azt is beszélték róla, hogy “illegális” magzatelhajtással és leánykereskedelemmel is foglalkozik. A csendőrség több mint tucatnyi alkalommal indított nyomozást ellene, de bizonyítani semmit nem sikerült.

60 KORONÁÉRT SEGÍTETT MEGSZABADULNI A MEGINT FÉRJTŐL

Egészen addig, amíg a Kistelekre újonnan kinevezett csendőrfőnököt 1911 nyarán felkereste egy helyi asszony, Pálinkás Jánosné. Gerzsány Mária ekkor – már ötödik férjével – a kisteleki Szegedi utcában lakott, itt hirdette magát bábaként.

Pálinkásné előadta a csendőrségen, hogy amikor férjéről panaszkodott Gerzsánynak, az felajánlotta, 60 koronáért segít tőle megszabadulni.

Itt volt az idő. A csendőrség együttműködésre kérte az asszonyt, és megjelölt bankjegyekben megkapta a pénzt. Negyven korona előlegért Gerzsány átadott Pálinkásnénak egy színtelen folyadékkal teli üveget, majd amikor Pálinkást napok múlva is egészségesnek látta, még hat koronáért erősebb mérget ajánlott.

40-50 GYANÚS HALÁLESETRŐL PLETYKÁLTAK KISTELEKEN

A korábban átadott üvegben egy ember megölésére bőven elegendő arzén volt, Gerzsány házának átkutatásakor pedig a megjelölt pénzt is megtalálták. Valamint több Dianás sósborszeszes üveget, tele arzénnal – az asszonyt 1911. július 24-én letartóztatták.

A vád az volt ellene, hogy korábban megölte négy férjét, akikre korábban életbiztosítást kötött, valamint számos asszonynak adott el mérget, hogy férjük meggyilkolásával vessenek véget rossz házasságuknak.

A kisteleki nép már 40-50 gyanús halálesetről is beszélt, és rákapott az ügyre a sajtó is.

“25 ESZTENDEI MŰKÖDÉSE ALATT FÖLLENDÍTETTE A KOPORSÓS IPART”

“Itt lakik a falu szélén, a saját uri portáján Gerzsán Mari, aki huszonöt esztendei müködése alatt valósággal föllenditette a koporsós ipart. Az ő laboratóriumában, amely egy rejtett helyen volt elfalazva, mindenki talált gyógyszert. […] És az üzlet kitünően ment mégpedig árszabály szerint. Mérgezés tiz koronától, magzatelhajtás husz koronától fölfelé. […]”

– írta a korabeli sajtó, még 1911. nyarán, amely hozzátette, hogy a törvény a kiskörmében volt “ennek a savószemű boszorkánynak, ravasz, sima és alázatos, ha kell, de erős, sőt erélyes” ahol szükségesnek látja. A nép babonás félelemmel nézett rá, földöntúli hatalmat tulajdonítottak neki.

ÉLETFOGYTIGLANI BÖRTÖN LETT A VÉGE, KÉTSZER EGYMÁS UTÁN

A hatóságok fenti bizonyítékok mellett megkezdték néhány halott exhumálását. Az 1908-ban elhunyt Lévai József megyei útkaparó rossz viszonyban élt feleségével, a boncolás pedig kimutatta, kis adagokban beadott méreg végzett vele.

Erre elrendelték Gerzsány Mari két legutóbb elhalálozott férje – Fülöp Mátyás 1898-ban, Laczkó János 1905-ben – maradványainak a vizsgálatát: mindketten ugyanúgy haltak meg, mint Lévai. Augusztusban előkerült egy ötödik áldozat is, az ugyancsak felesége “útjában” álló Sisák György, majd a hatodik is. Özvegy Farkas Károlyné állítólag az örökösöknek állt útjában.

Gerzsány Mária végig tagadott, de a szálak minden esetben hozzá vezettek. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a bíróság életfogytiglani börtönre ítélje a méregkeverő asszonyt.

Az életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Gerzsány Máriát a Tanácsköztársaság idején szabadon engedték, ő pedig visszatért Kistelekre és folytatta tevékenységét – zárta a sztorit az RTL. Később ő maga jelentette a csendőrségen, hogy két asszony, Bárkányi Antalné és nővére, Farkas Ferencné méregért fordult hozzá. A két asszony a hatóságok előtt azt állította, maguknak kérték a mérget, mert öngyilkosok akartak lenni, és mivel nem látták igazoltnak a gyilkossági szándékot, felmentették őket. Gerzsány Máriát viszont 1920 márciusában az ügyészség visszaküldte a börtönbe, hogy folytassa életfogytiglani büntetésének letöltését.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb