Közélet

Orbán Viktor szerint a multik kihasználják a magas energiaárakat, és hiába nem indokolt az árak emelése, ők továbbra is emelnek

Tusnádfürdő ikonikus helye a nemzeti oldalnak, ennek az az érdekessége, hogy műfajilag körülhatárolatlan – mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádió műsorában, ahol legutóbb két hete, július 14-én adott interjút, méghozzá Sopronban, a kihelyezett kormányülés helyszínéről.

A miniszterelnök a rendezvény szabadegyetemként jellemezte, így szerinte nem egy beszédről, hanem inkább előadásról lehet beszélni. Ezzel kapcsolatban a magyar belpolitikát érdekesnek nevezte, hozzátéve, hogy a baloldali pártok provinciálissá váltak Magyarországon.

NEM OLVASNAK, NEM TÁJÉKOZÓDNAK

“Nem olvasnak, nem tájékozódnak, csak a régi mantrákat ismétlik” – fogalmazott a miniszterelnök az ellenzékkel kapcsolatban. A kormányfő szerint van intelektuális spiritusz a magyar politikában, de a kormánynak nincs talpraesett kihívója. Azt is megjegyezte: a magyarok „1100 éve flow-ban vannak”.

SZLOVÁK KAPCSOLATOK

Orbán Viktor úgy látja, ha a szlovák-magyar kapcsolatokba beengedjük a történelmi területek kérdését, akkor nagy hibát követünk el, ezért szerinte ezt inkább a történészekre kell hagyni. A miniszterelnök szerint az elmúlt időszakban két meteorral is találkoztunk; mint mondta, a covidnál rengeteg ember meghalt, az egy nagyon fájdalmas másfél év volt, az életekért kellett harcolni. Emellett a kialakult gazdasági helyzet, valamint a munkahelyek megszűnése is problémát okozott. A háború azonban más, mert az a munkahelyeket nem veszélyezteti. Magyarországon a háború előtt teljes foglalkoztatás volt, ebből a háború nem is tudott kibillenteni minket – jegyezte meg Orbán Viktor, aki szerint nagy teljesítménye a magyar gazdaságnak, hogy a magyar családok fizetik a legalacsonyabb rezsit.

INFLÁCIÓ LETÖRÉS

A miniszterelnök legfontosabb gazdaságpolitikai lépésként az infláció letörését nevezte meg, meglátása szerint ez a folyamat már megkezdődött, így becslések szerint az év végére Magyarország el tudja érni, hogy tíz százalék alá kerüljön. Orbán Viktor ennek ellenére úgy látja, hogy vannak olyanok, akik nem veszik ki a részüket a küzdelemből. „Ezt felháborítónak tartom” – jelentette ki. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nagy élelmiszerláncok árspekulánsként viselkednek. Ennél a résznél azt is megemlítette, hogy az import élelmiszerárak növelése indokolatlan és elfogadhatatlan.

“Ez egy nyerészkedés, kihasználják a magas energiaárakat, és hiába nem indokolt az árak emelése, ők továbbra is emelnek, a magyar kormány pedig ez ellen küzd” – fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzátette: a kabinet nem engedi a kartellezést, a Gazdasági Versenyhivatal emiatt mindig odacsap ezeknek a láncoknak.

OROSZ-UKRÁN HÁBORÚ

Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban Orbán Viktor úgy látja, mindig van értelme békéről és tűzszünetről beszélni, ugyanis ha nem beszélünk róla, akkor nem lesz béke. “Ha a béke hangja nem elég erős, akkor az marad meg a közvéleméyben hogy a háború a megoldás. Ezt a konfliktust csak kitartással, és békével lehet megállítani” – mondta a miniszterelnök, aki úgy látja, Ukrajna szuverenitása gyakorlatilag megszűnt, mivel nem képes finanszírozni a saját civil működését. Orbán Viktor a gondolatmenetet tovább folytatva azt is hozzáfűzte, hogy ma csak a nyugati pénzek tartják életben, illetve működőképesen Ukrajnát. Szerinte a kérdés immáron az, hogy Európa meddig bírja ezt a háborút.

EURÓPAI UNIÓ

„Az amerikaiak elő tudnak állítani rengeteg pénzt a háborúból való kilábalásra, az Unió ezt nem tudja megcsinálni, mert mint az egy teljesen más kávéház. Az Unió csak úgy tud pénzt előállítani, ha a tagállamoktól kér” – tette hozzá. Orbán Viktor azt is megemlítette, hogy az Európai Unió úgy kér pénzügyi forrást az ukrajnai háborúra, hogy közben pénzzel tartozik Magyarországnak is. A kormányfő a határvédelem összegét 2 millió euróra, míg a pedagógusok felé elmaradt tartozást 800 milliárd forintra taksálta. Emellett a helyreállítási alap forrásait is ki kell még fizetnie az EU-nak Magyarország felé. A miniszterelnök azt is megjegyezte, hogy az Európai Unió a teherbíró képességének határán van, és már egyre kevésbé foglalkoztatják a közvéleményt a háború fejleményei. Orbán Viktor szerint ugyanis a tagállamok sokkal inkább a saját belpolitikájukkal, és a háború gazdasági hatásaival vannak elfoglalva.

A NYUGATI KATONÁK NEM FOGNAK MEGHALNI DONYECKÉRT

A kormányfő úgy látja, a háború kitörésekor két lehetőség állt fent: az ukránok megtehették volna, hogy a konfliktust lokalizalják, ezt csinálta például Angela Merkel is, aki nem engedte hogy kiterjedjen ez a háború. Azonban szerinte a nyugatiak csak „félszívvel” álltak bele a háborúba, mert katonát nem, de pénzt és fegyvereket küldenek Ukrajnába. Azt is hozzátette, hogy a nyugati katonák nem fognak meghalni Donyeckért. Orbán Viktor egyúttal kijelentette: ahelyett, hogy elszigeteltük volna a háborút, hagytuk, hogy az fölénk kerekedjen – áll az Index összesítésében.

Forrás: Index

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb