Közélet

Novák Katalin: holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak

“Holnaptól nem lesz női minisztere a kormánynak” – írta hétfő reggel közösségi oldalán Novák Katalin köztársasági elnök, melyben elbúcsúzott Varga Judit igazságügyminisztertől, aki augusztus elsejétől átadja az igazságügyi tárca vezetését Tuzson Bencének.

Mint megírtuk, Varga Judit július 31-i határidővel mondott le igazságügyi miniszteri pozíciójáról, utódja Tuzson Bence lesz, aki a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára. Mint az Index írta, az új igazságügyi miniszter kedden tette le az esküt az Országgyűlésben, Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel együtt. 

AUGUSZTUS ELSEJÉTŐL VARGA JUDIT ÚJ VIZEKRE EVEZ

Ezt követően a Kövér László házelnök által benyújtott javaslat alapján augusztus 1-jei hatállyal megválasztják Varga Juditot az Európai Ügyek Bizottságának elnökévé.

Varga Judit a Magyar Nemzetnek azt mondta: „Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni.”

“A NŐKRE IS SZÜKSÉG VAN A MAGYAR KÖZÉLETBEN”

A szegedi születésű Novák Katalin pedig a közösségi médiában búcsúzott kollégájától, valamint megragadta az alkalmat arra is, hogy felhívja a figyelmet a női politikusok fontosságára is. “Köszönet Varga Juditnak a szolgálatért, erőt, kitartást a folytatáshoz neki és utódainak is! A nőkre is szükség van a magyar közéletben!” – írta posztjában a köztársasági elnök.

Forrás és fotó: Novák Katalin FB/index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb