Közélet

Éjszakai trolijáratot indít az SZKT a SZIN alatt

Már készül a Szegedi Közlekedési Társaság is a Szegedi Ifjúsági Napokra. Mint megtudtuk, éjszakai trolijárat is lesz és arra is felhívták a figyelmet, hogy a 72 órás jeggyel, a karszalagos SZIN-bérlettel rendelkező utasok korlátlan átszállással utazhatnak bármely Szeged helyi közösségi közlekedésben meghirdetett járaton.

A rendezvényhez kapcsolódóan a társaság úgynevezett SZIN éjszakai járatokat közlekedtet 08.24-én (csütörtök), 08.25-én (péntek), 08.26-án (szombat) és 08.27-én (vasárnap). A járatok indulnak

  • a Körtöltés utcából: 0:40, 1:40, 2:40,
  • és Újszegedről, a Gyermekkórháztól: 1:00, 2:00, 3:00.

A járatok az 5-ös vonal minden érintett megállóhelyén megállnak – közölte a közlekedési társaság.

72 ÓRÁS JEGY

Az időalapú jegyekről azt írták, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata a Szeged helyi közösségi közlekedésben korábban már bevezette az „időalapú jegyet” (72 órás jegy). Ezzel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok teljes rendezvényére érvényes karszalagos bérlettel rendelkező utasok, amennyiben rendelkeznek a megjelölt időszak között érvényesített 72 órás jeggyel, a megjelölt időszakban korlátlan átszállással utazhatnak bármely Szeged helyi közösségi közlekedésben meghirdetett járaton az érvényesített 72 órás jegyük és karszalagjuk együttes felmutatásával. További részletek ezzel kapcsolatban ITT.

Hogy mi lesz idén a SZIN-en? Mutatjuk a részletes programot:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb