Közélet

Szijjártó: Októberben megindul a vasúti személyforgalom Szeged és Szabadka között

„A következő nemzeti ünnepünkön, október 23-án megindul a személyforgalom az új Szeged–Szabadka-vasútvonalon” – írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. 

Mint kiemelte továbbá: “Szerbiával ezer szálon kötődünk egymáshoz, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ma már gyakorlatilag nem létezik energiabiztonságunk a másik energiabiztonsága nélkül, sem magyar a szerb energiabiztonság nélkül, sem pedig fordítva.”

SZEGED-SZABADKA VASÚTVONAL ÉS RÖSZKE-HORGOS ÁTKELŐ

“Jó hír, hogy szeptemberben megkezdi működését a szerb-magyar regionális gázkereskedő vállalat, a MOL és Trasnafta pedig szorgalmasan dolgoznak az országainkat összekötő kőolajvezeték megépítésén. Emellett továbbra is több mint 100 millió köbméter földgázt tárolunk Szerbia számára. Következő nemzeti ünnepünkön, október 23-án megindul a személyforgalom az új Szeged-Szabadka-vasútvonalon és határozott célunk az, hogy Európa egyik legforgalmasabb határátkelőhelye, Röszke és Horgos között egyúttal Európa legmodernebb és legkulturáltabb közúti átkelőhelye is legyen” – emelte ki a külügyminiszter, majd hozzátette, hogy az ehhez szükséges nagy beruházások még előttünk állnak. “Közben pedig itt van még egy fontos, biztonságunkat érintő feladat, az ismételten egyre növekvő migrációs nyomás megállítása” – hangsúlyozta.

JELENLEG ÁLL A BERUHÁZÁS A MAGYAR OLDALON

Bár Szijjártó Péter optimistán nyilatkozott a Szeged-Szabadka vasútvonalról, viszont az is köztudott, hogy június 30-án határozatlan időre felfüggesztették a felújítási munkálatokat a magyar oldalon. Mészáros Lőrinc cége kivitelező fővállalkozóként vesz részt a felújításban, információk szerint minden alvállalkozójuknak levelet küldtek, amelyben azt írták: „a kivitelezés során felmerült műszaki és technikai problémák” miatt kell abbahagyni a munkát. Egyelőre nem tudni, a munkálatokat mikor kezdik újra.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb