Sport

Szédítő rendőrnő, Szegedről: Bálint Gabriella ismét dobogóra állhatott, most az Országos Rendőrségi Cross Challenge-et hódították meg (frissítve)

Alig két hónapja írtuk meg, hogy a közismert szegedi rendőrnő, Bálint Gabriella nyerte a 2023-as Police Fitness Challenge-t, már itt is az újabb dicsőség – mint a Global Fitnessben készülő sportolónő közzétette,

  • női egyéni pontszerző
  • és csapat kategóriában is ezüstéremmel térhettek haza Debrecenből, az Országos Rendőrségi Cross Challenge-ről.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Hajdú Rendészeti Sportegyesület augusztus 24-én, csütörtökön rendezte meg az Országos Rendőrségi Cross Challenge pontszerző bajnokságot. A rendezvénynek, amely a Belügyminisztérium Sportnaptárának hivatalos programja, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kiképző Központja biztosított otthont. A megmérettetésen a 19 megyei rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság mellett az ORFK, a Készenléti Rendőrség és a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság csapatai is részt vettek, a versenyen Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Bálint Gabriella is ezüstérmet szerzett.

“Szuper verseny volt, szuper csapattal” – írta Gabi közösségi média oldalán, aki természetesen a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság kötelékében versenyzett.

FRISSÍTVE: SZOROS KÜZDELEMBEN VÉGEZTEK A MÁSODIK HELYEN

Cikkünk megjelenését követően pénteken a rendőrség is beszámot a versenyről. Mint közösségi oldalukon írják: “a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 4 fős csapata 2023. augusztus 24-én tette próbára erejét a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság szervezésében megrendezett Országos Rendőrségi Cross Challenge elnevezésű pontszerző bajnokságon. A megmérettetésen kollégáink szoros küzdelemben a hazai csapat mögött a 2. helyen végeztek” – emelték ki. Mindezek mellett egyéniben is kiválóan szerepeltek, az alábbi eredmények születtek:

Férfi egyéni pontszerző:

  • I. hely: Kőrösi Sándor r. főtörzsőrmester
  • V. hely: Laczkó Gábor r. hadnagy

Női egyéni pontszerző:

  • II. hely: Bálint Gabriella r. őrmester

Férfi 40+ egyéni pontszerző:

  • III. hely: Juhász-Nagy Gábor r. őrnagy

Gratulálunk a szuper eredményekhez!

Korábbi Szeged365 cikkeink a fitness-sikereket sorban halmozó szegedi rendőrnőről:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb