Mindenmás

Festékszóróval rongált meg egy sírt többször is egy nő Röszkén, több mint 400 ezres kárt okozott a családnak

A Berettyóújfalui Járási Ügyészség súlyosabban minősülő rongálással vádolja azt a nőt, aki háromszor is megrongált egy röszkei sírhelyet – tudtuk meg kedden az ügyészségtől.

A vádirat szerint az elkövető egy korábbi konfliktus miatt haragudott régi ismerősére. A férfi felesége korábban elhunyt, gyermekeik pedig olyan sírhelyet állítottak emlékére, amire édesapjuk nevét is ráírták.

HÁROMSZOR IS LEFÚJTA FESTÉKSZÓRÓVAL

A közlemény szerint a férfira neheztelő elkövető 2018 júliusa és 2022 októbere között háromszor is megrongálta a síremléket úgy, hogy egy piros színű festékszóróval több helyen lefújta a sírkövet. Tettének az vetett véget, hogy a család a temetőben vadkamerát helyezett el, ami rögzítette a cselekményt, a rendőrség pedig a felvételek alapján azonosította az elkövetőt.

KÖZEL FÉLMILLIÓS KÁRT OKOZOTT EZZEL

A vádlott összesen több mint 434.000 forint kárt okozott a családnak, ami nem térült meg, ezért a nyomozás során kérték káruk megtérítését. A Berettyóújfalu Járási Ügyészségi a tettét beismerő asszonnyal szemben temetőben a halott emlékére rendelt tárgy megrongálásával elkövetett rongálás bűntette miatt emelt vádat a Szegedi Járásbíróságon. Vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és azt indítványozta, hogy a járásbíróság kobozza el az eszközül használt festékszórót és kötelezze a nőt a sértettek kárának megtérítésére.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb