Mindenmás

Eltűnt egy 59 éves nő Szegeden, a rendőrség a segítségünket kéri (frissítve: megtalálták az asszonyt)

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 59 éves nő megtalálásában, közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írták, a rendőrségre érkezett bejelentés szerint az 59 éves nő 2023. szeptember 10-én ismeretlen helyre távozott szegedi lakhelyéről, azóta életjelet nem adott magáról. Sz. Klára 150 centiméter magas, vékony testalkatú, zöldesbarna szemű, a haja pedig rövid.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nő jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél.

Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

FRISSÍTVE (2023. 09.12. 11:20) ELŐKERÜLT AZ ELTŰNT NŐ

Kedd délelőtt az eltűnt szegedi nő fia hívta szerkesztőségünket, aki arról számolt be, hogy édesanyja előkerült. Az asszony személyiségi jogait tiszteletben tartva cikkünkből fotóját és teljes nevét töröltük.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb