Mindenmás

Tizenéves fiatalok követeltek késsel fenyegetőzve pénzt és drogot egy szegedi parkban

Egy 16 és egy 15 éves fiú követelt késsel pénzt és drogot egy fiatalokból álló társaság tagjaitól egy szegedi parkban. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket, tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövetők 2023. szeptember 16-án délután egy szegedi parkban figyeltek fel a feléjük sétáló fiatalokból álló társaságra. Amikor a csoport szétvált, a páros akkor lépett oda a két későbbi sértetthez, akiktől késsel kábítószert és pénzt követeltek. A megfenyegetett fiatalok néhány ezer forintot adtak át a rablóknak, akiknek azonban nem volt idejük elmenekülni, mivel az időközben értesített rendőrök a helyszínre értek, és elfogták őket. A Szegedi Rendőrkapitányságon őrizetbe vették a 16 és 15 éves fiút, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Ellenük rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb