Közélet

Kiderült, hogy hány tanár hiányzik a közoktatásból

A 2020/2021-es tanévben 20 587 pedagógus hiányzott a közoktatásból, míg a törvényben előírt minimumhoz képest nevelő és oktató munkát közvetlenül segítőből 14 032 fővel volt kevesebb. Mindezek alapján az említett tanévben további 34 618 főre lett volna szükség ahhoz, hogy az iskolák a jogszabályi keretekkel összehangban működjenek. Mondta el Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, valamint Nahalka István oktatáskutató az Indexnek.

Mint írták, a számításokhoz a kompetenciamérés telephelyi jelentéseit, valamint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a társadalombiztosítás adatait vették alapul. Ezek alapján:

  • óvodapedagógusból 3620,
  • iskolapszichológusból 980,
  • gyógypedagógusból és fejlesztőpedagógusból 1754 fő hiányzott.

TÖBB MINT 5000 ÁLLÁSHELY VOLT BETÖLTETLEN

Érdemes kiemelni azt is, hogy a pedagógusok tekintetében 5015 álláshely volt betöltetlen, így tulajdonképpen a telephelyek 50 százaléka küzd valamilyen humánerőforrás-krízissel, míg 2011 és 2021 között tizenhétszeresére nőtt a tanítóhiány. Leginkább emiatt kellett a rendszerben dolgozó tanároknak további terheket vállalni, ezzel magyarázható a rendkívül magas óraszám. 

KISTELEKEN 79 ÉVES MATEMATIKA TANÁR IS TANÍT

Fontos megjegyezni azt is, hogy a nyugdíjas visszafoglalkoztatottak száma 9227 fő, velük azonban csak ideig-óráig kalkulálhat a kormány. “Kisteleken van 79 éves matematika tanár, míg Budapesten 76 éves óvodapedagógus is dolgozik” – mutatott rá a PSZ elnöke, hozzátéve: természetesen örülnek annak, hogy kollégáik ennyire jól bírják, de álláspontjuk szerint ennek az lesz a következménye, hogy a kormány megemeli a nyugdíjkorhatárt. Az érdekvédő a korfával összefüggésben kitért arra, hogy mindössze 5 százalék a 30 év alatti pedagógusok aránya, míg az átlagéletkor 54 év, ami a gyakorlatban annyit tesz: tíz év múlva a tanárok fele nyugdíjba megy.

A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS TÁRGYAKNÁL A TANÁROK MINTEGY 33%-A HIÁNYZIK

Nahalka István beszélt arról is, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt azok száma, akik nem a végzettségüknek megfelelő tantárgyakat oktatnak. A legnagyobb gond a természettudományos tárgyaknál jelentkezik, ott a tanárok mintegy 33 százaléka hiányzik, vagyis minden harmadik általános iskolában feladja a leckét, hogy ki tartsa meg a földrajz-, a biológia-, a kémia- és a fizikaórát. 

AZ ELTELT KÉT-HÁROM ÉVBEN A SZÁMOK SOKAT ROMLOTTAK

Az oktatáskutató hangsúlyozta, hogy a fentiek alulbecsült, konzervatív számok, melyek az azóta eltelt két-három évben bizonyára sokat romlottak, csak szeptember óta körülbelül ezren adták be a lemondásukat.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb