Közélet

Perre mennek a tűzoltók, mert a munkaidőkeretük alapján szerintük évente 416 órát ingyen dolgoznak

Az illetékes szakszervezet számításai szerint a tűzoltók évente nem kevesebb mint 416 órát dolgoznak ingyen, és ha még ezen felül is vállalnak túlórát, azért körülbelül annyi honoráriumot kapnak, mint egy diákmunkás. Az érintettek úgy érzik, nem maradt más út, bíróságra viszik az ügyet, írta meg az Index.

A BELÜGYMINISZTÉRIUM UNIÓS IRÁNYELVEKRE HIVATKOZIK

Annak ellenére, hogy kevés a tűzoltó – legalább 1500 hadra fogható szakember hiányzik az állományból. Ráadásul, az alapilletmény összege tizenegy éve nem emelkedett, de ez csak az egyik probléma: az érdekvédők hiába kérik a Belügyminisztériumot arra, hogy állapítsa meg a féléves munkaidőkeretükön belül ledolgozott túlóra mennyiségét – és azt fizessék is ki nekik a törvény szerinti emeltebb díjazással –, a tárca uniós irányelvekre hivatkozik. “Alapprobléma, hogy heti 48 órás a munkahetünk, a túlmunkát pedig csak efelett fizetik ki” – fogalmazott a Népszavának Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke.

A TÚLÓRÁK NEM MUTATKOZNAK MEG A FIZETÉSEKBEN

Szavai alapján a heti 48 óra nagyjából úgy jön ki, hogy amennyiben egy tűzoltó hétfőn hajnali hat órakor áll be munkába, akkor kedd hajnali hat órakor csekkol ki. Ezt követi egy 48 órás pihenőidő, mely után ismét egy 24 órás műszak következik. Mindezek ellenére mindenki csak heti negyven órára van bejelentve. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy hiába dolgozik egy tűzoltó ennél 20 százalékkal többet, nem mehet hamarabb nyugdíjba a ledolgozott pluszmunka alapján. Míg korábban ezt korkedvezményes nyugdíjjal kompenzálták, mára ez is megszűnt, ráadásul a túlórák a fizetésben sem mutatkoznak meg.

HOSSZÚ, NYOLC – TÍZ ÉVES PERRE KÉSZÜLNEK

“Ha csak a 48 órás munkaidőnket nézzük, 416 órát ingyen dolgozunk egy évben, ráadásul ha ezen felül pluszmunkát vállalunk, nagyjából annyi órabért kapunk, mint a diákmunkások többsége” – összegezte a szakszervezeti vezető, hozzátéve, hogy a kialakult helyzet miatt hamarosan bírósághoz fordulnak. Hangsúlyozta: hosszú, nyolc-tíz éves perre készülnek, amelynek a végén a vélhetően a nemzetközi bíróság hoz majd egy döntést, mely reményeik szerint visszamenőleges kifizetést is jelenthet.

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb