Mindenmás

Súlyos baleset történt: lesodródott az útról egy autó Bordányban, a sofőr kirepült a kocsiból

Csütörtökön délután három óra előtt egy autós lesodródott az útról a bordányi Kossuth utcában – erősítette meg a balesetet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Nem hivatalos információink szerint egy Ford típusú autó szenvedett balesetet, és amikor a jármű megpördült, akkor a sofőr kiesett a kocsiból, és a szántóföldre zuhant.

A helyszínre a rendőrök mellett a mentősök is kisiettek, a súlyosan megsérült sofőrt pedig most szállítják kórházba. Jelenleg is félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

FRISSÍTVE: A FŐÚTON TÖRTÉNT A BALESET

Olvasónk jelzése szerint a baleset egészen pontosan Bordány külterületén, a főúton, Szeged felé, a zsombói bekötő után körülbelül 200-300 méterre történt. Köszönjük a fotókat Olvasónknak, a sérültnek pedig mielőbbi felépülést kívánunk!

Szépen kérünk, vigyázzatok magatokra, ma már egy halálos baleset volt az M5-ösön:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb