Közélet

Nagy Márton szerint a kormány figyeli a benzinár alakulását, hogy be kell-e avatkozni újra

2025-re már nem sokat kell költenie az államnak a rezsivédelemre, az viszont a kormányt is meglepte, hogy az emberek mennyire visszafogták a vásárlásaikat az infláció miatt – mondta Nagy Márton a Közgazdász vándorgyűlésen. A benzinárat figyeli a kormány, hogy be kell-e újra avatkozni, az inflációért viszont szerinte nem felelős senki. A miniszter gyakorlatilag hadat üzent a jegybanknak, amikor azt mondta, az MNB veszélyezteti a fogyasztás visszapattanását, nagy kérdés lesz, ki az erősebb.

Csapdák elkerülése, gazdasági növekedés és a reálbér-emelkedés helyreállítása – az előadás címe már sokat elmondott arról, mi a fontos most a kormány szerint. Nagy Márton azzal kezdte a vándorgyűlésen tartott beszédét, hogy “válságkezelő üzemmódban vagyunk”, vagyis elismerte ő is azt, hogy rossz a helyzet. De amíg 2023 az infláció letörésének éve, addig 2024-ben már a növekedés helyreállítása lesz a cél. Ennek a legfontosabb forrása a fogyasztás, amihez az kell, hogy a reálbérek nőjenek.

2025-RE MÁR NEM KELL SOKAT KÖLTENI A REZSIVÉDELEMRE

A csapdák közül az energiaárak tavalyi megugrása volt az első. „Ez egy tragédia, nem tudtuk normálisan kezelni” – mondta a HVG szerint arról, hogy 2022-ben 10 milliárd euróval többet kellett fizetnünk az energiáért, mint 2021-ben. A helyzet mostanra javul, nem csak nálunk, hanem globálisan. De még nem tartunk ott, mint az energiakrízis előtt. „Sajnos ezt elszenvedtük, ez ellen nincs mit tenni” – mondta a nagy energiakitettségünkről. A miniszter úgy számol, hogy 2025-ben a magyar költségvetésnek már nem kell sokat költenie a rezsivédelemre, 500 milliárd forint alá is lemehet abban az évben a költségvetés rezsivel kapcsolatos kiadása.

VISSZAESETT A FOGYASZTÁS, EZ MEGLEPTE A KORMÁNYT

Az viszont még a kormányt is meglepte, hogy a fogyasztás mennyire visszaesett, ahogy minden megdrágult. “Az inflációt én nem kezdem el magyarázni, hogy ki a felelős érte, mert alapvetően nem felelős érte senki, hanem ez ki kellett, hogy alakuljon, ez egyszerűen a struktúrából ered.”

A miniszter szerint ugyanis az történt, hogy az energiakitettségünk beszivárgott a gazdaságba, a forint gyengülni kezdett, a cégek pedig elkezdtek további árakat emelni, hogy nagyobb legyen a profitjuk. Arról, hogy a 2022-es választás előtti kampányban kiszórni kétezer milliárd forintot mennyire dobta meg az inflációt, és hogy miért sokkal nagyobb nálunk a drágulás, mint máshol, nem beszélt.

FIGYELIK AZ ÜZEMANYAGÁRAK ALAKULÁSÁT

A benzinár újbóli emelkedése kapcsán azt mondta: a kormány vizsgálja az üzemanyagárak alakulását, “és megnézzük, hogy van-e olyan tényező benne, ami indokolatlanul magas, ha kell, akkor beavatkozunk” – emelte ki.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy az elsődleges feladat most a reálbérek növekedésének helyreállítása, és azt elérni, hogy az emberek ne féljenek költeni a pénzüket, ne forduljon elő az, hogy félelemből még akkor is csak spórolnak, amikor már kisebb az infláció. Ez különösen azért nagy baj, mert sok más országgal ellentétben a magyar gazdaság alapját a fogyasztási adók adják, nem a jövedelmi adók.

A BELGAZDASÁG BAJBAN VAN

A gazdaságunk kettészakadt, a külföldi cégek szépen termelnek és exportálnak (mint a járműipar, az elektronika – itt pörög az export és tudnak nagy béremeléseket is adni), a belgazdaságunk viszont bajban van – mondta ki a miniszter. Az ő fogyasztásuk visszaesik, nincs termelés, és nincs is beruházás, emiatt béremelés sincsen, a fogyasztás ezért még tovább esik, és itt is van a negatív spirál – sorolta. Ezért van szükség szerinte arra, hogy a reálbérek gyorsan nőni kezdjenek és a fogyasztás újra nőjön.

“Egy baj van: hogy van egy ellenszél, amely harcol azért, hogy 3 százalék legyen az infláció” – üzent a miniszter a Magyar Nemzeti Banknak. Az MNB a régiónk egyik legnagyobbjává tenné a magyar reálkamatokat, ezért veszélyezteti a fogyasztás visszapattanását. Nagy kérdés, hogy ki lesz az erősebb – zárta az előadást, gyakorlatilag hadat üzenve a jegybanknak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb