Közélet

Összecsapások voltak az éjjel Koszovóban: egy rendőr meghalt, egy pedig megsebesült

Egy koszovói albán rendőr meghalt, egy pedig megsérült, amikor eddig ismeretlen tettesek koszovói rendőrökre támadtak az éjszaka folyamán – közölte a pristinai belügyminisztérium vasárnap.

A tájékoztatás szerint a rendőrök az éjszaka folyamán észrevették, hogy két, rendszámtábla nélküli teherautó elzárta a forgalmat a koszovói Mitrovica északi részét a délivel összekötő hídon. Amikor a rendőrök intézkedni akartak, valahonnan rájuk lőttek, a tűzharcban pedig két rendőr megsebesült, egyikük belehalt sérüléseibe.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök és Vjosa Osmani koszovói elnök szerb bűnbandákat gyanúsít a lövöldözéssel. A koszovói kormányfő tájékoztatása szerint a tűzharc még mindig folyik, a lövészek komoly fegyverzettel rendelkeznek, és maszkot viselnek.

MÁJUSBAN RÁTÁMADTAK A KFOR KATONÁIRA IS

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban zavargások törtek ki május végén, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb