Mindenmás

Az egyik szegedi buszmegállóban vertek meg egy férfit – a rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a férfinak az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Szegeden bántalmazott egy másik férfit – tudtuk meg péntek reggel a rendőrségtől.

Mint kiderült, a Szegedi Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint az elkövető 2023. szeptember 10-én hajnalban egy szegedi buszmegállóban előzetes szóváltást követően bántalmazott egy másik férfit. A térfigyelő kamerák felvételt készítettek a feltételezett elkövetőről:

A közlemény szerint a nagyjából 20–25 év körüli, sötét, rövid hajú férfi fekete mellényt, farmernadrágot, fehér felsőt és fekete sportcipőt viselt a bűncselekmény elkövetésekor.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekmény elkövetéséről információja van, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16–22.)! Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentést lehet tenni a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as számán, továbbá a Telefontanú 06-80/555-111-es zöldszámán, valamint a 112-es segélyhívón.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb