Sport

Napi morbid: visszavonta a békéscsabai focicsapat volt játékosának halálhírét, pedig már egy éve is halottnak hitték

Szerdán azt közölte a Szeged-Csanád Grosics Akadémia örök riválisa, hogy egykori legendás játékosuk, Fabulya György elhunyt, majd két napra rá, ma már azt, hogy mégsem. Ha a dolog nem lenne elég kellemetlen, szólunk: 2022-ben ugyanez a baki történt meg, ugyanezzel a csapattal és ugyanezzel a játékossal. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Fabulya kritikus állapotban fekszik a kórházban, de életben van.

Önkormányzati forrásra hivatkozva, szeptember 27-én írták ki Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapatának holnapjára, hogy életének hatvanadik évében elhunyt Fabulya György, a klub korábbi futballistája. Mint az pénteken kiderült, a halálhír valótlan, Fabulya mégis életben van – írta a 444.

A csapat archívumát böngészve a lap kiszúrta, hogy nem ez az első alkalom, hogy Fabulya halálhírét keltették:

2022-ben már egyszer meg kellett nyugtatni a közönséget, hogy Fabulya él.

A mostani téves halálhírt a hazai sajtó egy része is átvette, többek között a Nemzeti Sport és a Ripost is benézte a dolgot (a cikkeket azóta törölték, de ugye, a jó öreg Google nem felejt).

„Ezúton közöljük, hogy Fabulya György halálhíre valótlannak bizonyult, amiért klubunk elnézést kér az érintettektől. A hírt az önkormányzat irányából kaptuk, tehát gyakorlatilag hivatalos forrásból, és a tegnapi napig nem is érkezett ezzel ellentétes információ, ezért nem is feltételeztünk tévedést. Tegnap több irányból is jelzést kaptunk, hogy Fabulya György életben van, így azonnal megpróbáltunk ismét utánajárni az információ valóságtartalmának, amit megbízható forrásunk meg is erősített: tehát Fabulya György kritikus állapotban kórházban fekszik, de életben van”

– írta a klub önmagát helyesbítő közleménye.

A csapat hozzátette, hogy volt játékosuk évek óta hajléktalanként tengette életét, állapotát és egészségügyi helyzetét a város közterület-felügyelői próbálták nyomon követni, valamint néhány volt csapattársa is időnként megkereste. A klub próbálta segíteni Fabulya boldogulását, de ezt ő rendszeresen elutasította. „Az utóbbi időszakban már igen nehéz volt vele kapcsolatban valós és megbízható információkat szerezni” – közölték.

Fabulyairól a Nemzeti Sport azt írja, hogy „korszakos alakja volt a csabai futballnak a 80-as évek végén csapatkapitányi minőségben is feltűnt a lila-fehér egyletben. Korosztályos és utánpótlás-válogatott volt.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb