KözéletSmart Szeged

Bemutatta legújabb fejlesztéseit a Goodwill Pharma – stratégiai szintű beruházások valósulnak meg három szegedi helyszínen

A magyar gazdaság motorját jelenthetik azok a családi vállalkozások, melyekben van növekedési potenciál – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Szegeden, a Goodwill Pharma Nyrt. fejlesztéseit bemutató rendezvényen.

Lázár János hozzátette, ezért döntött úgy a kormány, hogy az európai uniós és a hazai források jelentős részét arra igyekszik felhasználni most és a közeljövőben, hogy támogassa a növekedésre képes, exportorientált, a kutatás-fejlesztésben is aktív magyar tulajdonban lévő vállalkozásokat. Az ország különböző pontjaira települő high-tech autóipari vállalkozások mellett a politikus az élelmiszer- illetve a gyógyszeripart említette, melyek jelentős fejlődést hozhatnak Pécs, Szeged és Debrecen környékének.

HATÉKONY EGYÜTTMŰKÖDÉSAZ SZTE ÉS A RÉGIÓ GAZDASÁGI SZEREPLŐI KÖZÖTT

Mint az eseményen elhangzott, Szegeden megvannak a feltételei mind az élelmiszer-, mind a gyógyszeripari fejlesztésnek. A város kitörési pontja lehet, hogy a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) meglévő tudás üzleti eredménnyé válik. Ennek megvalósítására eddig kevesen voltak készek és képesek – fogalmazott a miniszter. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kormány kész minden támogatást megadni, hogy az alapítványi fenntartásban működő SZTE és a régió gazdaság szereplői a korábbiaknál sokkal hatékonyabban kapcsolódjanak össze.

FONTOS SZEMPONT, HOGY SZEGED SZÁMÁRA MEGLEGYEN A HELY A GAZDASÁGI VILÁGBAN

A kormány különösen fontosnak tartja, hogy Szeged számára is megtalálja Magyarországon a gazdaság világában a helyet. Ez lehet multinacionális ipari nagytőke beruházása, de lehet regionális élelmiszeripari vagy egyetemi bázisra alapuló fejlesztés is, mely a városnak lehetőséget biztosít a növekedésre – jelentette ki Lázár János. A kormány a politika széljárásától függetlenül kész támogatást nyújtani az olyan településeknek, ahol megvannak a növekedés feltételei. Az ország déli részében csak kiemelt kormányzati támogatás mellett lehet megvalósítani a szükséges fejlesztéseket, mert az ipari szektor önmagában nem elég tőkeerős ahhoz, hogy nemzetközi versenyképességre tegyen szert – közölte a miniszer. Lázár János szerint az életmódhoz kapcsolódó iparágakban a magyar tudásnak, innovációnak van helye. A társadalomnak és a gazdaságnak óriási érdeke fűződik ahhoz, hogy minél nagyobb hangsúly essen a prevencióra.

TÖBB FEJLESZTÉS IS MEGVALÓSUL

Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma Nyrt. elnök-vezérigazgatója  közölte, a cég 3,534 milliárd forintos beruházással Szegeden három helyszínen valósít meg fejlesztéseket. A 2024 végére elkészülő beruházások költségeinek fele származik feltételesen vissza nem térítendő uniós és hazai forrásból.

A cég jelentősen bővíti raktárkapacitását, kutatás-fejlesztési és innovációs központot, valamint folyékony termékeket gyártó üzemet épít és egy új központi irodát alakít ki. Emellett a vállalkozás új vállalatirányítási rendszert vezetett be.

SIKERES PÁLYÁZAT

A Goodwill Pharma sikeresen pályázott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében meghirdetett Magyar Multi Program – kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása” című felhívásra. A 3533 milliárd forint összköltségű pályázat 1766 milliárd forint feltételesen visszatérítendő támogatásban részesült az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai költségvetési előirányzatból.

STRATÉGIAI BERUHÁZÁSOK VALÓSULNAK MEG HÁROM SZEGEDI HELYSZÍNEN

A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg. A fejlesztés eredményeként stratégiai szintű beruházások valósulnak meg három szegedi helyszínen. A projekt megvalósítása 2022. június 1-jén elkezdődött a vállalatirányítási rendszer bevezetésével. A projekt megvalósítására 30 hónap áll a Társaság rendelkezésére, a tervezett befejezés időpontja: 2024. november 30.

A Goodwill Pharma a gyógyszeriparban több mint 25 éves tapasztalattal rendelkező, dinamikusan fejlődő, szegedi központú cégcsoport. Magyarországi vállalkozásként indult, majd multinacionális piaci szereplővé vált a gyógyszeripar területén a kelet-közép-európai országokban. A cégcsoport 12 országban van jelen, legnagyobb exportpiaca Szerbia, de a Goodwill Pharma Nyrt.-nek leányvállalata működik még Horvátországban, Boszniában, Montenegróban, Szlovákiában, Lengyelországban és Romániában. A cégcsoport fő tevékenységei közé tartozik az étrend-kiegészítők fejlesztése, gyártása, gyógyszergyártás, gyógyszer-törzskönyvezés, logisztika és disztribúció, teljes körű gyógyszermarketing, orvosi gyógyszerismertetés.

A rendezvényen kameránkkal mi is ott jártunk, hamarosan érkezik videós beszámolónk is!

Forrás: MTI/Goodwill Pharma Nyrt.

Fotók: MTI/Rosta Tibor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb