Közélet

Nettó 177 ezer forint fölé emelkedhet januártól a minimálbér összege

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hivatkozva közölt új információkat a Világgazdaság a várható béremelésekkel kapcsolatban. A főtitkár nem cáfolta az információt, miszerint a vállalkozók hajlottak arra, hogy a szakszervezetek több követelését is teljesítsék. Így a vártnál magasabb infláció miatt egyszeri, 100 ezer forintos béren kívüli juttatást biztosítanának a minimálbéreseknek.

Ez a munkaadók feltételei szerint adó- és járulékmentesen lenne kifizethető, például a SZÉP-kártyán. Szintén a körvonalazódó megállapodás része, hogy 2027-ig összezáródna a garantált bérminimum és a minimálbér, tehát 2006 után ismét egy minimálbér lenne. Ennek első lépéseként a minimálbér 15, míg a garantált bérminimum 10 százalékkal emelkedne jövőre.

A SZAKMUNKÁS-MINIMÁLBÉR NETTÓ 216 EZER FORINT LENNE

Idén a minimálbér bruttó 232 ezer forint (nettóban ez 154 280 forintot jelenthet, adókedvezmények nélkül), a garantált bérminimum pedig bruttó 296 400 forint (nettó 197 106 forint). Januártól így

  • a 15 százalékos minimálbér-emelés után a kötelező legkisebb munkabér bruttó 266 800 forint lehetne, ami nettóban 177 422 forintot jelenthet,
  • míg a szakmunkás-minimálbér bruttó 326 040 forintra emelkedhetne, azaz nettó 216 817 forintot.

Persze nem lehetetlen, hogy lesz némi kerekítés. A minimálbért ma mindössze 250 ezren kapják, a szakmunkás-minimálbért pedig több mint 700 ezren – írja a 24.hu.

A KORMÁNYNAK JÓVÁL KELL HAGYNI

A megállapodáshoz a kormány jóváhagyására is szükség lesz, emlékeztet a portál (tehát nem elegendő, hogy a szakszervezetek és a munkaadók megegyeznek). Innen közelítve jelzésértékű lehet, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a VG konferenciáján azt mondta a munkavállalók követeléseiről: „Személyesen üdvözlöm, jó az irány.” A munkaadói oldal képviselője szerint szerdán még nem fognak egymás kezébe csapni a felek, mivel mindenki hazaviszi és a saját érdekképviseletében ismerteti a részleteket.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb