Szegedi Arcok

Botka László: a város felfesteti Karikó Katalin és Szent-Györgyi Albert arcképét az újszegedi 17 emeletes toronyházra

Mint megírtuk, csütörtökön délután hatalmas tömeg várakozott a Dugonics téren, hiszen megérkezett a frissen Nobel-díjjal jutalmazott Karikó Katalin Szegedre. A SZTE Rektori Hivatala előtt összegyűlt szegediek vastapssal köszöntötték a kutatót, majd 14 órakor kezdetét vette az ünnepi ülés a tiszteletére. Itt jelentette be Botka László, hogy tiszteletből a város felfesteti Karikó Katalin és Szent-Györgyi Albert képmását az újszegedi 17 emeletes magasházra.

Mit a polgármester elmondta, a múlt héten örömmel fogadták a szegediek Karikó Katalin Nobel-díjának a hírét, égtek a telefonok másnap a városházán. “Én úgy gondolom, hogy Karikó Katalin kitartása és embersége erőt adott nagyon sok olyan szegedinek, aki nem a tudomány világában dolgozik, és azt is szeretném bejelenteni, hogy pár perccel ezelőtt engedélyt kaptam a professzor asszonytól, hogy elmondjam, hogy önkormányzatunk azt tervezi, hogy a város legmagasabb épületére, az újszegedi 17 emeletes toronyházra felfesti Szent-Györgyi Albert és Karikó Katalin arcképét, ezzel is tisztelgünk tudósaink előtt” – hangsúlyozta Botka László.

A szegedi program zárásaként 19 órakor a JATE Klubtól ünnepi séta indul a Dóm térre Karikó Katalin, melyre a város lakosságát is várja az egyetem.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb