Mindenmás

Ma van az Újraélesztés Nemzetközi Világnapja: rekordot akar dönteni az SBO a Pick Arénában, folyamatosan érkeznek a diákok, lassan halad a forgalom

Rekordkísérletre készülnek a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ (SZTE SZAKK) Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály (SBO) dolgozói, 2023. október 16-án, az Újraélesztés Nemzetközi Világnapján. Céljuk több ezer szegedi általános és középiskolás diáknak megtanítani az újraélesztés technikáját – írtuk meg korábban, az eseményre pedig folyamatosan érkeznek a diákok. Olvasóink szerint lassú haladást tapasztalhatnak a környéken közlekedők.

Magyarországon évente 27.000 esetben következik be hirtelen szívhalál, ami azt jelenti, hogy körülbelül 70-en halnak meg naponta keringésleállásban. A magas halálozás mögött még mindig az állhat, hogy a legtöbben nem kapnak időben segítséget, márpedig az újraélesztést meg kell kezdeni 3-5 percen belül, hogy a mentők megérkezéséig a keringés fenntartható legyen. Minden, újraélesztés nélkül eltelt perccel, 10 százalékkal csökken az esélye az életben maradásnak, mivel 3-5 perc után elkezdődik az agy károsodásának folyamata. Az újraélesztést megkezdeni és esetleg közben kisebb hibákat ejteni még mindig jobb, mint semmit sem cselekedni. Ezek alapján kijelenthető, hogy a laikusok a mentési lánc kulcsszereplői.

“A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztálya az egyetem hármas misszióján túl, avagy az oktatáson, kutatáson és a gyógyításon felül, kiemelten fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást és szemléletformálást. Ez adta az apropóját a projektnek, amely segítségével mintegy körülbelül 10 ezer szegedi általános és középiskolásnak szeretnénk megtanítani az újraélesztés technikáját a „Ments velünk egy életet” nevű rendezvényünkön, 2023. október 16-án, a Pick Arénában” – hangsúlyozta korábban Buresch Györgyi, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály diplomás ápolója.

NAGYON FONTOS AZ ALAPSZINTŰ ÚJRAÉLESZTÉS ELSAJÁTÍTÁSA

“A BLS, azaz az alapszintű újraélesztés elterjedését az segíti, ha minél több embernek lehetőleg egyszerűen, gyorsan és minél kevesebbet oktatunk. A BLS-irányelvek egyszerűsítése és a csak mellkasi kompressziókat oktató, gyors és egyszerű oktatási modellek a BLS elterjedését nagyban segítették. A projekt célja tehát nem más, mint minél több gyermeknek, felnőttnek megtanítani az alapszintű újraélesztés legfontosabb lépéseit, egy újabb rekord felállításának keretében, az Újraélesztés Nemzetközi Világnapján. A rekordkísérlet kettő turnusban zajlik majd, az általános iskolások, a gimnazisták és a szakközépiskolások egymást váltva sajátíthatják el az újraélesztés technikáját. A laikusok oktatását az SZTE SZAKK Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály dolgozói mellett, az Országos Mentőszolgálat szombathelyi, valamint a Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet szakdolgozói vállalták magukra. Az oktatás összesen 300 darab oktatófantomon történik majd” – osztotta meg a főszervező. A jó minőségű mellkasi kompressziók kivitelezése nem bonyolult, és számos tanulmány igazolta, hogy az ehhez szükséges pszichomotoros készség nagyon rövid idő alatt elsajátítható.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb