Szegedi Arcok

Helló, Szeged Eye! Befutottak az óriáskerék első elemei a Dóm térre

Hétfőn délelőtt kamionokkal futottak be az óriáskerék első elemei a Dóm térre, melyről a Szeged365 társalgó csoportunkban osztottak meg képeket. Mint Rácz Attilától, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjétől ma megtudtuk, idén Gyuláról érkezik az óriáskerék, ami idén is igazi ünnepi hangulatot fog teremteni Szeged szívében.

Természetesen az 50 méter magas, zárt kabinos csodára még egy picit várni kell, hiszen annak építése sem egy-két napot vesz igénybe, amibe beleszólhat a kedvezőtlen időjárás is, így a start időpontja még igen képlékeny. Viszont, ha minden klappol, és nem szól közbe a természet, akkor várhatóan az október 23-ai hétvége környékén ismét ebből a gigantikus, 30 zárt fülkével rendelkező, 180 férőhelyes óriáskerékből csodálhatjuk a galaxis legszebb városát, Szegedet.

A tervek szerint ahogy tavaly, úgy idén is január első hetén még velünk lesz az 50 méter magas csoda, a szerb karácsony után kezdik majd el lebontani Szegeden. Hangolódásként azt is megmutatjuk, hogy milyen a látvány az óriáskerékről:

A Szegedi Karácsonyi Hetek indulásának dátuma is megvan már. Mutatjuk, mikor:

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb