Mindenmás

Újabb részletek derültek ki a hétvégi szabadkai gyilkosságról: még mindig keresik az elkövetőket

Mint a hétvégén megírtuk, szombatról vasárnapra virradó éjjel gyilkosság történt Szabadkán. A Vajdaság Ma keddi információi szerint a szabadkai rendőrség két gyanúsítottat köröz a gyilkosság ügyében. A banda több tagját is tanúként kihallgatták, de senkit sem vettek őrizetbe.

Két fiatal férfiakból álló csoport verekedett össze egy benzinkúton Szabadkán, majd a dulakodás néhány száz méterrel odébb is folytatódott, amikor is egyikük lőfegyvert rántott elő és megölt egy 21 éves személyt. A belgrádi Kurir értesülései szerint a rendőrök két fiatalembert keresnek, akiket a gyilkossággal gyanúsítanak.

AZ ELKÖVETŐK MINDIG FELFEGYVERKEZVE JÁRNAK, KORÁBBAN IS VOLT MÁR DOLGUK A RENDŐRÖKKEL

Mint írták, a két elkövetőnek már korábban is volt rendőrségi ügye. Az egyiküket emberölés miatt egyszer már őrizetbe vették, de mivel még kiskorú volt, a büntetését már letöltötte. Akkor egyébként leszúrta az áldozatát. Számos problémát okoztak már azóta is a városban, s szinte mindig fegyverrel járnak, számolt be a Vajdaság Ma.

A KOCSIJUKBÓL LŐTTEK AZ ÁLDOZATRA, AKIT A FEJÉN TALÁLTAK EL

A lap szemtanúkra hivatkozva azt írja, hogy a gyanúsítottak kezdték el provokálni a későbbi áldozatot, Filip Zeljkovićot és öccsét egy benzinkúton, s emiatt tört ki a veszekedés. A helyszínről azután Filip és a testvére távoztak, de a gyanúsítottak a 024-es bevásárlóközpontnál utolérték őket, s a kocsijukból rájuk lőttek. Filipet a golyó a fején érte és a helyszínen életét vesztette. A két testvér szórakozásból tért volna haza.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás: m.vajma.info

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb