Szegedi ArcokVideo365

Táncoló zombikat sem láttunk még a Kárász utcán… Eddig! – befutottak a KOPAJ rendezvény fanmade videói

Dübörög a Kopaj Szegeden, azaz a Kollégiumi Pajkosságok, ami egy nagyjából 25 évre visszatekintő hagyomány, amely során a Károlyi-kollégium szintjei mérettetik meg magukat egymás ellen különböző feladatokban.

A fiatalok számos kategóriában – mint a sport, tánc, ügyességi és műveltségi vetélkedők – szerezhetnek pontokat, míg az egyik előfeladata az eseménynek az, hogy egy videóklipet készítsenek Hevesi Tamás Diadal című számához, természetesen a saját témájuknak megfelelően.

A DIADAL, SZÁMOS ÉRDEKES FORMÁBAN

Az eseménnyel kapcsolatban Levente olvasónk keresett fel bennünket a szegedi Károlyi Mihály Kollégium harmadik emeletének nevében. Mint kiemelte, Hevesi Tamás számát sokan ismerik, csak kevesen tudják, hogy a Kopaj inspirálta azt, hiszen a verseny vándorkupája – amit megnyerhetnek – nem más, mint egy csíkos napernyő. Az idei Kopaj központi témája a sorozatok lett, a harmadik emelet pedig a Walking Dead című sorozatot választotta magának, így zombikkal megspékelt klipet mutattak be. Sőt, a klip végén még a legendás csíkos napernyőt is megforgatták a fejük felett. Íme:

A Kopaj YouTube csatornájára egyébként már több videó is felkerült a témával kapcsolatban. Többek között a hatodik emelet is leadta a munkáját…

…és a hetedik is:

Valamint a kilencedik emelet is:

Hajrá srácok, szurkolunk!

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb