Közélet

A vidéki nagyvárosok közül Szegeden szavaztak a legtöbben az alternatív oktatási népszavazáson

Száztizenötezer szavazatot gyűjtöttek be a diákaktivisták az aHanggal együtt szervezett, javarészt mikroadományokból, összesen 25 millió forintból lebonyolított alternatív népszavazásukon. November 17-én hat városban, köztük Szegeden is demonstrációkkal folytatnák küzdelmüket az oktatás reformjáért.

Kedden számolt be az Egységes Diákfront (EDF) és az aHang az általuk szervezett alternatív oktatási népszavazás eredményeiről. Bejelentették, hogy a más néven csak 7IGEN-es népszavazás kérdéseit 114 941-en válaszolták meg. 100 sátorban gyűjtötték személyesen a szavazatokat, de online, ügyfélkapun keresztül is lehetett szavazni. A 7 kérdés mindegyikére 95 százalék fölötti arányban érkeztek az „igen” szavazatok.

A LEGTÖBBEN BUDAPESTEN SZAVAZTAK, A VIDÉKI NAGYVÁROSOK KÖZÜL PEDIG SZEGEDEN

Személyesen a legtöbben Budapesten szavaztak, vidéken Szegeden, ahol 2561-en szavaztak a gyűjtősátraknál. Az EDF aktivistái szerint alapvetően rendben zajlott a szavazás, csak Vácon akadt kisebb probléma, ahol aktivistáiktól ellopták a sátrukat. A saját maguk által lebonyolított szavazáson a következő kérdésekre, követelésekre lehetett választ adni:

  • A magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást.
  • Széles körű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett!
  • Az oktatásnak legyen súlya a kormányzati politikában, a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló Oktatási Minisztériumot!
  • A magyar kormány adjon azonnali minimum 50%-os béremelést a pedagógusoknak a pedagógushiány növekedésének megfékezése érdekében!
  • Állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát!
  • Az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába!
  • Pintér Sándor belügyminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre!

Az oktatási reformért folytatott küzdelmük folytatásaként az EDF november 17-re, a Nemzetközi Diáknapra hat városban – Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Pécsen és Veszprémben – szervez megmozdulásokat, melyeken a helyi tankerületek központjába is eljuttatnák népszavazásuk végeredményét – írja a Telex.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb