Sport

Hatalmasat küzdöttek a szegedi kosarasok: drámai végjátékban húzta be zsinórban harmadik győzelmét a Szedeák

Egyre jobb formába lendül a Szedeák: a bajnokság első két mérkőzését elveszítették, azóta viszont csak nyertek, ezúttal Kecskeméten arattak győzelmet egy egészen kiélezett csatában, ezzel pedig felléptek a tabella harmadik helyére – közölte a klub.

A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, akik szinte mindent bedobtak a mérkőzés elején, így hamar komolyabb előnybe kerültek. Karahodzsics közelijével átlépte a tíz pontot is a különbség, két és fél perccel a negyed vége előtt már 23–11-re vezetett a Kecskemét. A Szedeák igyekezett közelebb zárkózni ellenfeléhez a negyed végéig, végül kilenc pontra sikerült lefaragni a különbséget.

A MÁSODIK NEGYEDBEN ELKEZDETT ÉBREDEZNI A SZEDEÁK

A második negyedben ugyan kezdett közelíteni a Szedeák, és pontosabbak voltak támadásban is a szegediek, de védekezésben nem sikerült megállítaniuk ellenfelüket. Ugyan 38–33-nál már csak 5 pont volt a különbség a két csapat között, ekkor Wittmann szerzett egy hármast egy faulttal együtt, ezzel a négy ponttal, valamint Karahodzsics ziccerével hirtelen ismét több, mint tíz pont volt a differencia (44–33). Másfél perccel a nagyszünet előtt Lake óriási zsákolásával négyre csökkentette a hátrányt a Szedeák, 46–42-nél kértek időt a hazaiak. A félidő utolsó percében felváltva estek a kosarak, az első húsz percet azonban Woolridge triplája zárta, 50–47-es állással vonultak a nagyszünetre a csapatok.

A MARADÉK KÉT NEGYEDBEN IS NAGY CSATA ZAJLOTT

A második félidőt Locke négy pontja nyitotta, amivel már a Szedeák vezetett, majd Woolridge dobta be mindkét büntetőjét, 50–53. Több mint három perc után talált be a Kecskemét, de Locke távolijával öt ponttal a Szedeáknál volt az előny a 26. percben, 56–61. A negyedet ismét a Szedeák irányítójának távolija zárta, Woolridge újabb triplájával hat ponttal, 75–69-re vezetett a Szedeák a harmadik negyed végén.

KIÉLEZETT VÉGJÁTÉKBAN VÉGÜL A SZEDEÁK TUDOTT NYERNI

Az utolsó negyed elején kilenc ponttal lépett meg a vendég Szedeák: 80–71-es vezetésnél kért időt Forray Gábor. Nem sokkal később már öt pontra jöttek fel a hazaiak, amikor Locke szerzett labdát, majd egy közelit, a túloldalon Wittmann dobta be a távolit, 89–93-ról jöhetett a utolsó két perc. Wittmann kissé szerencsés, újabb hármasával egyetlen pontra olvadt a szegediek előnye, 92–93-nál kértek időt, egy perccel a vége előtt. Locke szerzett egy tempót, majd Bogues kihagyta mindkét büntetőjét – Woolridge viszont egyet bedobott. Ahogy Wittmann is az újabb távolit, de 95–96-nál Locke állhatott oda a vonalra. Ő nem hibázott, három másodperc maradt az órán, 95–98-nál jött az utolsó kecskeméti időkérés. Dramicsaniné volt az utolsó dobás, de kimaradt a triplája. A Szedeák ezzel megszerezte szezonbeli negyedik győzelmét, zsinórban pedig a harmadikat.

Kecskemét–SZTE-Szedeák 95–98 (28–19, 22–28, 19–28, 26–23)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 6. forduló. Kecskemét, Messzi István sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Praksch, Györfy, Farkas G.
Kecskemét: Sinik 4, Ivkovics 2, Bogues 21/6, Dramicsanin 6, Karahodzsics 16. Csere: Lawrence 22, Wittmann 24/15, Tóth B. Vezetőedző: Forray Gábor.
SZTE-Szedeák: Woolridge 26/6, Locke 25/9, Balogh, Bognár 16/3, Lake 16. Csere: Zsíros 6/6, Mucza 7/6, Cohill 2. Vezetőedző: Nikola Lazics.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb