Mindenmás

Menekülő horgász autóülése alól került elő egy méreten aluli ponty Szegeden – idén már több mint 100 feljelentést tettek a HECSMSZ halőrei a vármegyénkben

Míg a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége (HECSMSZ) halőrei tavaly 60 feljelentést tettek, addig idén – miközben még nincs is vége az évnek – már 105-ször kellett eljárnia a szervezetnek a horgászati jogsértések elkövetőivel szemben – szúrta ki a Pecaverzum.

Mint kiderült, a leggyakoribb horgászok által elkövetett szabálysértés a méreten aluli halak megtartása volt. „Ez abból is adódik, hogy sokan nem tudják, hogy a halat az orra csúcsától a farokúszó tövéig kell mérni. Voltak, akik helytelenül a farokúszó végéig mérték. Többen nem olvassák el a horgászrendet, és ezáltal figyelmen kívül hagyják az abban leírtakat, mely szerint a megyei vizeken a fogassüllő megtartható mérete 40 centiméter, míg a pontyé 35 centiméter – olvasható a HECSMSZ beszámolójában, amelyet Dávid Imre halőrzési csoportvezető írt.

KOCKÁZATOT VÁLLALNAK A HALÁREMELKEDÉS MIATT

Azt is kiemelték, hogy jelentős emelkedést mutat a fogási naplóba be nem írt halak száma, valamint a három vagy még annál is több botos horgászat által elkövetett jogsértések száma. „Feltehetően ezen adatok összefüggenek a drasztikus haláremelkedéssel is, sokan talán ezért is vállalják a kockázatot, és a megengedettnél kisebb méretű hal elvitelével próbálkoznak, vagy nem írják be a fogási naplóba a zsákmányt, hogy az időszakos fogási mennyiséget ne érjék el” – írta beszámolójában a vélt ok-okozati összefüggésekről a halőrzési csoportvezető.

MENEKÜLŐ HORGÁSZ ÉS VÍZ ALÁ HELYEZETT VARSÁK

A halőröknek több esetben szigorúbban kellett fellépniük a szokásosnál. Ilyen volt – folytatódik a beszámoló –, amikor a szegedi Sárgás vízterületen a horgászatból hazafelé tartó személygépkocsi vezetője a halőri felhívásnak nem tett eleget, megkísérelt elhajtani a helyszínről, és csak a szemből is érkező halőr járőrautója tudta feltartóztatni. A horgász így kénytelen volt megállni, és az ellenőrzés során az autója ülése alól előkerült egy méreten aluli, és egy fogási naplóba be nem írt ponty is.

Szintén fajsúlyosabb ügyként a halőrök ellenőrzésük során víz alá helyezett varsákat találtak a Maty-ér horgászható oldalán. Mivel az orvhalászat bűncselekmény, ezért az illetékesek eljárást kezdeményeztek az ügyben a rendőrségen. Az elkövetők kiléte ismertté vált, de a bizonyítási eljárás még folyamatban van.

VOLT, AKI ELFUTOTT

Egy másik alkalommal a Tisza szegedi szakaszán területi engedély nélkül, spiccbottal horgászó elkövető nem volt hajlandó igazolni magát, majd elfutott a helyszínről. Rövid időn belül sikerült elfogni, visszakísérni a helyszínre, majd az általa elkövetett cselekmény miatt számon kérni. A halőrzési csoportvezető mindemellett beszámolt a telepítések és a horgászversenyek számáról, a vizsgáztatásokról, táborokról, illetve a végrehajtott kormorán- és törpeharcsa-gyérítésekről is. Azt is megtudhattuk, hogy Csongrád vármegyében a horgászvizek útjainak karbantartása is folyamatos volt, jelentős feladatokat rótt az állományra például a közelmúltban az Atkai-holtágon tomboló vihar okozta károk felszámolása, több nyárfát is az útra döntött ugyanis az erős szél.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb