Mindenmás

Lopott autóval furikáztak, de a makói rendőrök lekapcsolták őket, most több bűncselekményért is felelniük kell

2023. január 2-án érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy ismeretlenek elvittek egy autót a sértett lakóháza elől. Mint kiderült, egy 22 és egy 45 éves férfi gyanúsítható a lopással, akiknek viszont a gyanú szerint több bűncselekményért is felelniük kell, tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

Tájékoztatásuk szerint a rendőrök igazoltatás közben csípték el az eltűnt járművel furikázó két férfit. Előállításukat követően a nyomozók kihallgatták őket a Makói Rendőrkapitányságon. A párosról kiderült, hogy korábban szintén eltulajdonítottak egy személygépkocsit, amit később hátrahagytak, továbbá a fiatalabbik gyanúsított egy férfit is bántalmazott.

Mint írták, a jármű önkényes elvétele, valamint testi sértés bűntette miatt indult eljárást a rendőrök lezárták és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Forrás és fotók: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb