Mindenmás

Nagyüzemi biznisz: több mint 28 ezer doboz cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak két hódmezővásárhelyi férfinál

A pénzügyőrök több mint 28 ezer doboz cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak két Csongrád-Csanád vármegyei lakosnál, akik elfogásuk pillanatában is illegális dohányárut szállítottak – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.

Dávid Nikolett, a NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense közölte, a pénzügyőr nyomozók két hódmezővásárhelyi férfit értek tetten, akiknek autójában összesen 1200 karton adózatlan cigaretta volt. A felderítés során kiderült, hogy az illegális dohánytermékek tárolására raktárakat és garázsokat is béreltek az elkövetők.

60 MILLIÓS KÁRT OKOZTAK

A kutatások eredményeként 28 320 doboz zárjegy nélküli, adózatlan cigarettát és 415 kilogramm vágott dohányt találtak. A dohánytermékek eredetét és származását nem tudták igazolni, így bűncselekményükkel mintegy 60 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek. Az illegális árut lefoglalták, a két férfit pedig gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás bűntette miatt. Egyikük többszörösen büntetett előéletű, őt őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb