Mindenmás

Napi pakk: borongós időnk lesz ma Szegeden, Szent András napján

Szerdán még megúsztuk az esőt Szegeden, csütörtökön már nem fogjuk! Az előrejelzések szerint csapadékosan, és szelesen fog telni 2023 utolsó novemberi napja. Az időjárás mellé hoztunk pár érdekességet is mára, hiszen most van Szent András napja és Ridley Scott születésnapja , valamint ma megtudhatjuk a kormány legfrissebb bejelentéseit is, ugyanis Kormányinfót tart Gulyás Gergely. Indul a csütörtök, mi pedig hozzuk a legfontosabb reggeli infókat, itt a Szeged365 napi pakk!

NÉVNAPOSOK ÉS SZENT ANDRÁS NAPJA

Nagyon boldog névnapot kívánunk minden András, Andor, Amál, Amália, Andorás, André, Dormán, Endre és Tullió nevű Szeged365 olvasónak! Érdekességek:

  • ma van Szent András napja! Szent András apostol keleti egyház védőszentje az első században élt. A hagyomány szerint átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért nevezik az ilyen keresztet andráskeresztnek. A naphoz fűződő szokások célja, hogy  a fiatalok megtudják, ki lesz a házastársuk. Például András-napon a lányok böjtöltek, csak három szem búzát ettek, három csepp vizet ittak, s akkor megálmodták, hogy ki lesz a férjük. 
  • Mindezek mellett 88 éve született Woody Allen, Oscar-díjas amerikai filmrendező, színész és író,
  • 148 éve Heim Pál gyermekorvos, a gyermekápolónői iskola létrehozója,
  • 86 éve pedig Ridley Scott filmrendező (A nyolcadik utas: A Halál, Szárnyas fejvadász, 1492 – A Paradicsom meghódítása).

BORONGÓS LESZ A CSÜTÖRTÖK

Csütörtökön borongós, csapadékos időre van kilátás Szegeden. Havazás csak északon, térségünkben inkább az eső lesz a jellemző. A déli-délkeleti szél helyenként élénk lehet. Hajnalban -5, napközben pedig 7-11 fokot mérhetünk majd városunkban.

KORMÁNYINFÓ IS LESZ MA

A szerdai kormányülést követően Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart 2023. november 30-án, 12.30 órai kezdettel, „Mit, miért tesz a kormány” címmel.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb