Sport

Nyert a Szeged, legyőztük a pécsieket

Gajdos Zsolt tizenegyesből szerzett góljával 1-0-ra nyertünk a Pécsi MFC ellen a Szent Gellért Fórumban. Nagyon hideg volt, de végig mi utaltuk a meccset!


Bíró Bence, Óvári Zsolt, valamint Prosser Dániel is sérült volt, de a találkozó 10. percében büntetőhöz jutottunk! Gajdos mesteri módon bombázott a kapuba: 1-0. Pár perccel később ismét Gajdos veszélyeztetett, de a tizenhatos csücskéről megeresztett jobblábas lövését kifogta Helesfay. A 25. percben újabb bravúrt produkált a pécsi kapus: Haris Attila huszonöt méterről előtt szabadrúgását látványos vetődéssel tornázta ki a jobb kapufa mellől. Az első félidő záróakkordjaként Kővári Róbert szlalomozott el három védő között, majd a büntetőterületen belülre érve lövésre szánta el magát, a labda a blokkról a kapu fölé szállt.

A szünet után is mi játszottunk fölényben, nagyon a játékunkat sem tudták széttörni. A hosszabbításban a csereként beálló Könczey Márk is lezárhatta volna a találkozót, de a tizenhatosról pár centivel a kapu mellé célzott.

Csapatunk ezzel a győzelemmel továbbra is tartja a lépést az élmezőnnyel és immáron 11 mérkőzés óta tart a veretlenségi szériánk. A bajnokság féltávjánál, 17 fordulót követően 30 ponttal a tabella 5. helyén állunk.

A MÉRKŐZÉS SZÁMOKBAN
Szeged-Csanád GA – Pécsi MFC 1-0 (1-0)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 812 néző. Vezette: Kovács Imre (Csatári Tibor, Nagy Viktor)
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Gera N., Szilágyi Z., Nagy Zs., Kővári – Haris, Márkvárt – Papp Á. (Tóth B., 80.), Gajdos (Nyári, 90+2.), Palincsár (Könczey, 88.) – Borvető (Radics, a szünetben). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
PMFC: Helesfay – Terbe, Takács Zs., Pejovics, Majnovics (Hadaró, a szünetben) – Krausz, Hudák M.– Harsányi (Gyurkits, 78.), Bachesz (Szabó M., a szünetben), Bukovics (Vas B., 63.) – Gera Z. (Tóth-Gábor, 63.). Vezetőedző: Kulcsár Árpád
Gólszerző: Gajdos (10., 11-esből)

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb