Közélet

Korrupció miatt vádat emeltek egy hatósági állatorvos és kilenc társa ellen Szegeden

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy hatósági állatorvos és kilenc társa ellen vezető beosztású hivatalos személy által előnyért, a hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt – közölte a Főügyészség hétfőn.

A közleményben azt írták: a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult eljárás vádirata szerint egy vezető beosztású hatósági állatorvos és egy szolgáltató állatorvos hivatalos személyként, készpénzért cserébe több kutyakereskedővel és egyéb technikai, logisztikai feladatokat ellátó emberekkel 2019-ben megállapodott abban, hogy a jogszabályi rendelkezések megszegésével kölyökkutyákat szállítanak Magyarországról az Európai Unió más tagállamaiba.

SE OLTÁSSAL, SE EGYEDI MEGJELÖLÉSSEL NEM RENDELKEZTEK A KUTYÁK

A megállapodás alapján az állatkereskedők a külföldi vásárlók által leadott megrendeléseknek megfelelő fajtájú, ivarú, a kereskedelmi célú nemzetközi forgalmazásra vonatkozó szabályok által megkívánt, veszettség elleni oltással, egyedi megjelöléssel nem rendelkező, a megengedettnél fiatalabb kutyákat, esetenként macskákat vásároltak fel.

VIZSGÁLAT NÉLKÜL IGAZOLTA AZ ÁLLATOK ALKALMASSÁGÁT

Mint kiderült, a szolgáltató állatorvos a szállítás érdekében biankó kisállatútleveleket állított ki anélkül, hogy az állatokon bármilyen vizsgálatot, beavatkozást végzett volna, majd a vezető beosztású hatósági állatorvos a segítőjével rögzítette az internetes nyilvántartásokban a fiktív adatokat, vizsgálat nélkül igazolta az állatok alkalmasságát a szállításra, és kiállította a szállítmányokat kísérő bizonyítványokat. A kiállított, valótlan tartalmú okiratok birtokában a kisállatokat kiszállították az Európai Unió több tagállamába.

TÖBB MINT 33 MILLIÓT FOGADTAK EL

A vádlottak – 79 szállításhoz kapcsolódóan – több mint 33 millió forintot fogadtak el jogtalan előnyként, és több mint ötezer kisállatra állítottak ki valótlan tartalmú kisállatútlevelet. Az ügyészség a vádlottak többségére végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte, a legsúlyosabb büntetési indítvány beismerés esetére 8 év – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb