Szegedi Arcok

Taroltak a Szegedi Tudományegyetem joghallgatói a KPMG Jövőépítők Programján

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda idén már harmadik alkalommal hirdette meg jogesetmegoldó versenyét, a KPMG Jövőépítők Programot, hazai egyetemek joghallgatói részére. A pályázati felhívásra ezúttal is az ország számos egyeteméről jelentkeztek, köztük az SZTE-ről is. A szegediek remekül szerepeltek, taroltak a joghallgatóink.

Mint az egyetemtől megtudtuk, az első fordulóban írásban kellett a hallgatóknak kérdéseket megválaszolniuk egy gyakorlati szemléletű, komplex jogesetre vonatkozóan.

SZÁMOS KREATÍV MEGOLDÁS ÉRKEZETT

„A klasszikus társasági jogi, kötelmi jogi és munkajogi kérdések mellett a hallgatóknak az ESG szemléletű vállalatirányítás új jogi kérdéseire is figyelemmel kellett lenniük az első forduló jogesetének megoldásakor” – emelte ki dr. Gera Anna, aki a 2021-es KPMG Jövőépítők Programon való sikeres részvételét követően idén már az iroda munkatársaként, szervezőként segítette a program megvalósulását. „Számos kreatív megoldás érkezett, amely a jogszabályok mellett figyelembe vette ennek a feltörekvő területnek a kötelező erővel még nem bíró iránymutatásait, szabályozási törekvéseit is” – tette hozzá.

KIK ELLETT SZÚRNI AZ ELREJTETT PROBLÉMÁKAT

A döntőbe jutott öt csapat a megmérettetés előtt az érvelési technikákról és a jogesetmegoldás gyakorlati lépéseiről szóló online felkészítő alkalmon vehetett részt. A döntőben egy, a gazdasági társaságok működésével kapcsolatos jogesetet és az arra vonatkozó kérdéseket kellett a csapatoknak feldolgozniuk, majd a megoldásaikat előadniuk a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda munkatársaiból álló zsűrinek. A döntő napján, a jogesetmegoldás során az ügyvédi iroda szenior kollégái biztosítottak mentori támogatást a hallgatók részére.

„A második fordulóban egy korlátolt felelősségű társaság döntéshozatali folyamataira kellett reflektálnia a döntősöknek. Főként arra voltunk kíváncsiak, hogy felismerik-e a hallgatók a jogesetben elrejtett problémákat és képesek-e azokat jogilag megalapozott és következetes módon értékelni. Felkészült és sokszínű előadásokat hallhattunk, ami a kollégáink számára is igazán inspirálóan hatott!” – tette hozzá dr. Bobek Fanni, az ügyvédi iroda munkatársa.

A KPMG Jövőépítők Program idei nyertesei:

  • 1. helyezett: a Szegedi Tudományegyetem “B terv” nevű csapata
  • 2. helyezett: a Szegedi Tudományegyetem “Nehéz (Jog)esetek” nevű csapata
  • 3. helyezett: a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem “Vidéki Koalíció” nevű csapata

Az első helyezett csapat tagjai számára gyakornoki lehetőséget ajánlott fel a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda, emellett minden döntőbe jutó csapat értékes ajándékokkal térhetett haza.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb