Mindenmás

Egymás után két földrengés rázta meg Szerbiát ma hajnalban

Rövid idő alatt ez már a negyedik volt: ismét földrengés rázta meg Szerbiát, sőt, egymás után kettő is. Szerbia egy részét csütörtök hajnalban egy erősebb, majd egy gyengébb földrengés rázta meg. A Richter-skála szerinti 4-es erősségű első földrengést ma reggel 4:45 körül érzékelték, Petrovac na Mlavi közelében.

Mint a Szabad Magyar Szó írja, a Köztársasági Szeizmológiai Intézet jelentette be, hogy a földrengést Petrovac na Mlavitól 12 kilométerre, délkeleten regisztrálták. Az epicentrumban a rengések erőssége a Mercalli-skála V-VI fokára becsülték, amely már kisebb károkat is okozhatnak az epicentrális területen lévő épületekben. A 4:45-kor bekövetkezett földrengés után egy másik földrengést is regisztráltak a térségben, 5:03-kor, amelynek erőssége a Richter-skála szerint 2,4 volt.

Az első földrengést december másodikán regisztrálták, majd még kettő alkalommal mértek rengéseket az országban.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb