Közélet

Már szeptemberben azonosították itthon a legújabb koronavírus-variánst, csak valamiért elfelejtettek szólni róla

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ már szeptember 11-én azonosította Magyarországon az XBB.1.5 koronavírus-variánst – derül ki egy november végi közbeszerzési dokumentumból, amelyben Müller Cecília országos tisztifőorvos olyan részleteket árult el a hazai vakcinakészletekről, amelyeket még kifejezetten erre irányuló kérdésre sem szoktak közölni.

Az XBB.1.5 az utóbbi hónapok legjelentősebb variánsa, világszerte ez okozta ősszel a legtöbb új fertőzést, és jelenleg is az ezzel rokon vírusváltozatok okoznak megbetegedéseket. Borítékolható volt, hogy Magyarországon is megjelenik, erről a koronavírus monitorozásáért felelős járványügyi hatóság mégsem közölt eddig semmilyen információt: a honlapjukon a legutóbbi kapcsolódó hír egy előző variáns, az EG.5 (avagy Eris) azonosítása volt, augusztus 25-én.

KÖZEL 100 EZER MODERNA VAKCINÁT SZEREZNÉNEK BE SÜRGŐSEN

Az XBB.1.5 magyarországi azonosítása abból a dokumentumból derül ki, amelyben Müller Cecília a Közbeszerzési Hatóság elnökének igyekszik igazolni, hogy miért van szükség sürgősséggel beszerezni közel 100 ezer Moderna-vakcinát, amelyeket a gyártó már épp az XBB.1.5-höz adaptált, hogy az eredeti vakcinaváltozatnál nagyobb védelmet nyújtson a jelenleg terjedű vírusvariánsok ellen is – írja a témában a Telex.

A közbeszerzési iratokból több olyan információ is kiderül, amelyeket az NNGYK eddig nem volt hajlandó közölni a nyilvánossággal. Innen tudhatták meg azt is, hogy bár Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a múlt héten 700 ezer Moderna-vakcina beszerzéséről beszélt, valójában ennél egy nagyságrenddel kevesebb oltóanyag vásárlását tervezi a kormány, és még ez sem valósult meg. Egyébként csak régebbi, a most keringő variánsok ellen kevésbé hatásos vakcinák érhetők el itthon.

RUSVAI MIKLÓS SZERINT LÉGZŐSZERVI JÁRVÁNY VAN

Elérte a heti 200 ezres esetszámot a Covid-megbetegedések száma, így már légzőszervi járvány van – jelentette ki Rusvai Miklós az RTL Reggeli című műsorában. A virológus szerint bár ez már nem az a vírus, ami ezelőtt letarolta a világot, a 70 év felettieknek és a krónikus betegeknek továbbra is érdemes beoltatniuk magukat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb